|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 21 találat | lapozás: 1-21 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Sándor Imre 1990. március 11.A Paris Match jan. 25-i száma elmarasztalta a romániai ortodox és katolikus egyházak diktatúra alatti magatartását. Erre a cikkre Léstyán Ferenc marosvásárhelyi plébános válaszolt. A gyulafehérvári püspökség épp az ellenkezőjéről tett tanúbizonyságot, írta. Ez a püspökség a diktatúra idején egyszer sem tett hűségnyilatkozatot, ezért az egyházmegye főpapjai sorra börtönbe kerültek. Márton Áron püspököt 25 évre ítélték, 6 évet töltött börtönben, majd további 12 évet kényszerlakhelyen. Börtönévei idején az egyházmegye vezetését delegált ordinátusok vették át: Sándor Imre, majd Boga Alajos, mindketten börtönben haltak meg. Dr. Jakab Antal, a jelenlegi megyéspüspök 12 évet ült börtönben, Márton József 2 évet, mert egyik ordinátus sem engedett a kényszernek. Börtönben halt meg: a teológia rektora, Gajdátsy Béla, dr. Marcalik Győző kanonok, felszentelt püspök, a püspöki iroda vezetője, Boros Fortunát, a ferencesek tartományfőnöke, dr. Sheffler János szatmári püspök. Pacha Ágoston temesvári püspök csak azért nem végezte életét a börtönben, mert amikor látták, hogy közeledik a vég, kiengedték, pár hónapra rá meghalt. Az egyházmegye papsága nemcsak passzívan elviselte a diktatúrát, hanem memorandumokban tárták fel az egyházat és híveket ért sérelmeket. A memorandum aláíróival szolidaritást vállalt a papság túlnyomó többsége. /Válasz a Oaris Match-nak. = Keresztény Szó (Kolozsvár), márc. 11./1991. január 4.Meghurcolt, börtönviselt erdélyi magyar papok névsorát közli Hetényi Varga Károly azzal, hogy a névsor nem teljes, az olvasók segítségét kéri, hogy az üldözöttek emléke megmaradjon. A hosszú listán szereplők közül kivégezték Ábrahám Árpád torjai plébánost /1958-ban/, börtönben haltak meg: Ambrus György, Boga Lajos /kínzások következtében/, Sándor Imre /belehalt a kínzásokba/, Sántha Áron, Schell István. /Hetényi Varga Károly: Csak az igazságot akarták. Meghurcolt, börtönviselt papok az erdélyi egyházmegyében (1918-1988). = Igen (Budapest), jan. 14./1992. július 10.Bálint Lajos gyulafehérvári érsek jún. 13-28-a között a Marosi Főesperesi Kerület plébániáin 2058 fiatalt bérmált meg. Az érsek Marosvásárhelyen mondott beszédében Márton Áron püspök hitvalló életét idézte példaként a bérmálkozóknak. Márton Áron példája nyomán hitvallók születtek, akik követték őt a börtönbe is. Száznál is többen, Sándor Imre és dr. Boga Lajos például a püspök elfogatása után átvették az egyházmegye vezetését, sőt életüket is áldozták. És lehetne folytatni a bebörtönzött, hitvalló papok felidézését, Ajdáts Béla, a Hittudományi Főiskola rektora, Marczalik Győző felszentelt püspök nevének említésével. /Bálint Lajos gyulafehérvári érsek bérmaútja. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 10./1998. október 4.A kommunista diktatúra erdélyi mártírjaira emlékeztek okt. 4-én Nagyenyeden, a római katolikus templomban. Tempfli József nagyváradi megyéspüspök celebrálta a szentmisét, majd a plébánia udvarán felavatták az emlékművet. A leleplezést Mihai Horatiu Josan nagyenyedi polgármester végezte, Tempfli József felszentelte az emlékoszlopot, beszédet mondott Bustya Dezső református püspöki elnök, dr. Péter Miklós református egyetemi teológiai tanár, Kacsó Tibor, az Erdélyi 56 Bajtársi Társaság elnöke, Tófalvi Zoltán, a diktatúra mártírjainak felkutatója és Sándor Botond enyedi unitárius lelkész. Az emlékművet Vencel Árpád kolozsvári szobrászművész tervezte. Csupán néhány erdélyi mártír nevét jegyezték föl és az íratlanul hagyott két márványtábla jelzi, hogy még sok táblára lenne szükség valamennyi mártír nevének megörökítéséhez. Az emlékmű felirata: "In memoriam martyrium qui tempore dictaturae communistae mortui sunt - A kommunista diktatúra áldozatainak emlékére és az egyházmegye vértanú papjainak tiszteletére: Boga Alajos, 1954. szeptember 14. - ordinárius, Máramarossziget; Pálffy János, 1958, Marosvásárhely; dr. Marcalik Győző püspök, 1952, Zsilava; Sándor Imre - ordinárius, 1952, Ramnicu Sarat, fagyhalál; Szán István piarista tanár, elhurcolták; Gajdátsy Béla gyulafehérvári teológiai rektor, 1952, Nagyenyed; dr. Boros Fortunát; Bokor Sándor, 1972. június 13., a Dunából halászták ki; Fekete János, 1952, Targu Jiu, Ambrus György, 1960, brailai mocsarakban; Bardocz Mózes, 1945, földvári haláltábor, dr. Bogdánffy Szilárd nagyváradi püspök, 1953, Nagyenyed; dr. Schilling János ispán, 1948, Nagyenyed; dr. Szász Pál jogász, 1954, Ocnele Mari, éhhalál; Orbán Károly. Fogságba vetettek 11 evangélikus, 11 unitárius, 57 református, 182 római katolikus lelkipásztort és több tízezer "igaz ember!"... "Boldogok, akiket az igazságért üldöznek." /Mt. 5,10./" /Győrfi Dénes: Mártírok emlékezete. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 12./2003. március 8.A pápai nuncius továbbította II. János Pál üzenetét, melynek értelmében a közeljövőben sorra kerülő romániai látogatása alkalmával - ő vagy utóda - szeretné boldoggá avatni a kommunista rendszer vértanú áldozatait. A Gyulafehérvári Érsekség összeállította azon személyek jegyzékét, akik a boldoggá avatásra esélyesek: Ambrus György plébános (1923-1960), Dr. Boga Alajos ordinarius substitutus (1886-1954), Bokor Sándor plébános (1915-1972), Dr. Boros Domokos P. Fortunát O.F.M. ferences pap (1895-1953), Fekete János főesperes-plébános (1908-1952), Gajdátsy Béla teológiai rektor, kanonok (1887-1953), Hajdu Gabriella O.S.U. orsolyita nővér (1915-1963), Dr. Maczalik Győző spirituális, titkos püspök (1890-1953), Pálffy János plébános (1874-1958), Sándor Imre ordinarius substitutus (1893-1956). A jelöltek névsora még lezáratlan. Szívesen vennék civil személyek jelölését is, akik önfeláldozásukkal tettek tanúságot hitünk mellett. Az érsekség körlevelében kéri, hogy akik ilyen személyekről tudnak, jelentsék nekik. Az elfogadáshoz szükséges, hogy bizonyítható legyen annak ténye, hogy vértanúságukat hitbeli meggyőződésükért szenvedték el. A főegyházmegye vértanúi világító mécsesként szolgálnak a harmadik évezred útkereső keresztényeinek - erdélyi magyarságának. (A Gyulafehérvári Érsekség körleveléből). = Nyugati Jelen (Arad), márc. 8./2003. október 18.Tíz évfolyamot ért meg, s 1933-tól 1944-ig tanárok, tanítók, nevelők és más értelmiségiek lapja, az Erdélyi Iskola című folyóirat. Szerkesztői György Lajos nyelvész, illetve Márton Áron kolozsvári pap, egyetemi lelkész, majd gyulafehérvári püspök. Az Erdélyi Iskolát bemutató kötetet Ozsváth Judit szerkesztette és a csíkszeredai Státus Kiadó adta közre. Ez a válogatás a korabeli erdélyi szellemi elit katolikus részének "fotográfiája" is. "Akik őrhelyen állanak, éber figyelésre és megsokszorozott munkára vannak kötelezve", hirdette Márton Áron. A kötet első része tanulmány az Erdélyi Iskola kor- és szellemtörténeti beágyazottságáról, a második rész a tíz évfolyam antológiája (néhány kiemelt szerző: Paál Árpád, Márton Áron, Sándor Imre, Sulyok István, Bálint Sándor, Blédy Géza, Venczel József, Domokos Pál Péter, Kelemen Béla, Dávid László, Heszke Béla, Boga Alajos, Pintér Jenő), a harmadik rész pedig az Erdélyi Iskola több bibliográfiai szempont szerint is rendezett repertóriuma. A jól ismert történész, Vincze Gábor vállalta a lektori teendőket. /Jakabffy Tamás: Könyv az Erdélyi Iskoláról. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 18./2004. június 25.Szatmár megyében három olyan községben szerezte meg az alpolgármesteri tisztséget az RMDSZ, ahol az elmúlt négy évben nem rendelkezett hatalommal a végrehajtásban: Vámfalunak, Sárközújlaknak és Aranyosmeggyesnek van RMDSZ–es polgármester-helyettese a 2004–2008–as időszakra. Vámfalu alpolgármestere Sándor Imre Vilmos lett. Aranyosmeggyesen a negyvenes évek óta nem töltött be vezető szerepet magyar nemzetiségű személy a közigazgatásban, így Oláh Szabolcs (RMDSZ) alpolgármesterré való megválasztása történelmi eseménynek számít. Sárközújlakon Báncsi János lett az alpolgármester. /Fodor István: Három községben szerzett tegnap alpolgármesteri tisztséget a magyarság. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 25./2006. augusztus 23.1893. augusztus 23-án Csíkverebesen született Sándor Imre. A vértanú papok egyike, a kommunista rezsim áldozata lett. A teológiát Gyulafehérváron és Budapesten végezte. Majláth Gusztáv Károly püspök 1916-ban szentelte pappá. 1930-ban az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség ügyvezető igazgatójává választották. 1940-től öt éven át Kolozsváron ő irányította a kettészakított egyházmegye északi részét, mint általános helynök. 1950 májusától, Boga Alajos letartóztatásával ő lett az ordinarius substitutus, azaz püspöki helytartó, de közel egy évre rá őt is letartóztatták. 1952. január 14-én a bukaresti Katonai Törvényszék 25 év kényszermunkára, vagyonelkobzásra és 10 évi állampolgári jogfosztásra ítélte hazaárulás címén. Négyévi raboskodás után 1956 telén a Ramnicu Sarat-i börtönben halt meg. /Erdély vértanú papja volt. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 23./2008. augusztus 14.Jakab Antal gyulafehérvári püspök 1909. március 13-án született Gyergyókilyénfalván. Gyergyóditróban volt káplán, onnan Kolozsvárra került Márton Áron főesperes-plébános mellé, aki, látva tehetségét, 1937-ben Rómába küldte, hogy egyházjogot tanuljon. A római Lateráni Egyetemről jogi doktorátussal hazatérve, az egyházmegye kettéosztottsága idején Jakab Antal a kolozsvári püspöki helytartóságra került, Sándor Imre helytartó mellé titkárnak. 1945-ben Gyulafehérváron ő a teológia vicerektora és az egyházjog professzora. Amikor Márton Áront elhurcolták, Róma akaratából ő lett az egyházmegye első titkos ordináriusa, vagyis püspök-helyettese. Dr. Boga Alajos, Sándor Imre és Gajdátsy Béla letartóztatása után bejelentette, hogy a továbbiakban mint titkos ordinárius fog intézkedni az egyházmegyében, megtiltott minden állami szervezést. Jakab Antalt 1951. augusztus 24-én letartóztatták. Elhurcolása után sokat verték, majd a felsőbányai ólombányában kényszermunkára ítélték, Ambrus József karcfalvi plébánossal és dr. Dávid Lászlóval együtt. Az egyik bányaomlás alkalmával a csodával határos módon menekültek meg. Jakab Antalt innen a Duna-csatornához hurcolták. A kommunisták börtönében összesen 13 évet raboskodott. Szabadulása után papként nem működhetett. Szülőfalujában segített rokonainak a mezei munkában. Később megengedték, hogy Görgényszentimrén, majd Búzásbesenyőn lelkipásztorkodhasson. Az 1960-as évek közepén Jakab Antalt Máron Áron visszavitte Gyulafehérvárra, hogy ott tanárként működjön. 1971. december 23-án VI. Pál pápa utódlási joggal kinevezte Jakab Antalt Márton Áron segédpüspökének. Jakab Antal 1980. április 2-ig (Márton Áron nyugdíjba vonulásáig) volt gyulafehérvári segédpüspök, ettől kezdve 1990. március 14-i visszavonulásáig megyéspüspökként vette vállaira az egyházmegye kormányzásának nehéz terhét. Állandó küzdelemmel járt, hogy az elnyomással szemben megvédje az egyház jogait. Nagy tudással, kitűnő diplomáciai rátermettséggel tett meg mindent, amit csak megtehetett, híveiért. Amikor Bukarest bevezette a teológiára felvételizők létszámának korlátozását (numerus clausus), Jakab Antal ezt nem tartotta be. 1993. május 5-én halt meg súlyos májrákban. (Incze Dénes: Erdély Katolikus Nagyjai. /Tusnádfürdő (ny. Csíkszereda), 2003/ című munkája felhasználásával) /Jakab Antal Centenárium 2009. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 14./2009. november 8.Az 1956. októberi magyar forradalomra emlékezve a medgyesi Kolping Egyesületben Harai Pál nyugalmazott plébános, volt börtönviselt pap a diktatúra börtöneiben elhunyt papokról tartott rövid előadást. A gyulafehérvári főegyházmegye közel száz börtönviselt és meghurcolt papja közül már csak néhányan élnek. Az egyházmegye papságának közel egyharmada ilyen vagy olyan formában szenvedő alanya volt a kommunista rendszernek. Harai Pál a gyulafehérvári főegyházmegye börtönökben elhunyt papjait sorolta fel: 1. Dr. Boga Alajos abban az időben az egyházmegyét vezette. 1950. május 10-én tartóztatták le. Ítélete ismeretlen. Több mint négyévi rabság után a máramarosi börtönben hunyt el 1954. szeptember 14-én. Sírja a szegények temetőjében ismeretlen. 2. Sándor Imre kanonok vette át az egyházmegye vezetését 1950. május 10-én. 1951. március 10-én őt is letartóztatták. Az ő ítélete is ismeretlen. 1956. február 4(5)-én halt meg a Ramnicu Sarat-i börtönben. A hírek szerint megfagyott. Sírja ismeretlen. 3. Dr. Maczalik Simon Győző titokban felszentelt püspök csak néhány hónapig vezethette az egyházmegyét. 1951. augusztus 24-én a zsilavai börtönbe került bírói ítélet nélkül. Kétévi raboskodás után 1953. augusztus 17-én halt meg a börtönben. 1966-ban kiásták holttestét és a gyulafehérvári székesegyház kriptájába temették el. 4. Gajdátsy Árpád Bélát, a teológia rektorát Sándor Imre püspöki helynökkel egy napon tartóztatták le 1951. március 10-én. Gajdátsyt kémkedés és hazaárulás vádjával 25 év kényszermunkára ítélte a bukaresti hadbíróság. A nagyenyedi börtönben halt meg 1952. szeptember 14-én. Sírja ismeretlen. 5. Fekete János kézdi-orbai főesperest 1950 májusában tartóztatták le. Brassóban, Ghenceán és Targu-Jiuban volt bezárva. 1952. március 25-én halt meg a börtönben. Halála után több mint egy hónappal sikerült a holttestét az egyik bukaresti klinikáról kilopni és Gelencére hazaszállítani. Amikor a Szekuritáté ezt megtudta, nem szállították vissza, de sürgősen el kellett temetni. 6. Ábrahám Árpád altorjai plébánost 1957-ben tartóztatták le a Szoboszlay-per vádlottjaként Temesváron. Halálra ítélték, 1958. október 11-én tíz másik vádlottal, köztük Szoboszlay Aladár temesvári egyházmegyés pappal együtt kivégezték. Sírja ismeretlen. 7. Ambrus Györgyöt 1956. március 18-án tartóztatták le. Hat év börtönre ítélték. Peripraván, a Duna Chilia-ágán, a börtönhajón halt meg 1960. február 18(?)-án. Szemtanúk szerint megfagyott, holtteste napokig a hajó fedélzetén volt. Sírhelye ismeretlen. 8. Pálfi János jobbágyfalvi plébánost 1958-ban, 84 éves korában tartóztatták le és gyorsított eljárással öt év börtönre ítélték. A marosvásárhelyi börtönben halt meg 1958. november 6(?)-án. Sírja ismeretlen. 9. Bokor Sándor erzsébetbányai plébános 1972. június 5-én gyanús körülmények között eltűnt. Egyesek szerint halálának politikai háttere is van. Kolozsváron temették. /Papp Judit: A kommunizmus vértanú papjai. = Vasárnap (Kolozsvár), nov. 8./ Megjegyzés: csak a gyulafehérvári főegyházmegye papjait sorolta fel. A többi erdélyi egyházmegyének is vannak börtönben elhunyt papjai, így például dr. Bogdánffy Szilárd /Feketetó, 1911. febr. 21. – Nagyenyed, 1953. okt. 2./ püspök, Scheffler János /Kálmánd, 1887. okt. 29. – Jilava, 1952. dec. 6./ szatmári megyéspüspök.2013. november 7.Vişinescu magyar áldozataMagyar áldozatát is sikerült azonosítani Alexandru Vişinescunak, a politikai foglyok fogva tartási helyéül szolgáló Râmnicu Sărat-i börtön egykori parancsnokának: Sándor Imre római katolikus papról van szó, aki Márton Áron erdélyi püspök püspöki helynökeként is szolgált. Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Emigráció Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) szerdán hozta nyilvánosságra, hogy az eddigi öt mellett újabb hét olyan egykori politikai fogoly nevét derítették ki, akik abban az időszakban lelték halálukat a Râmnicu Sărat-i börtönben, amikor annak élén Vişinescu állt. Az IICCMER szerdai közlése szerint az újabb áldozatok kilétére a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) által átadott dokumentumok alapján derítettek fényt. Sándor mellett hat olyan személyiség nevét tették szerdán közzé, akik vezető politikusok és értelmiségiek voltak a két világháború közötti Romániában, és a kommunisták hatalomra jutását követően mindannyiukat politikai okokból börtönözték be, mivel a rendszer ellenségeinek bélyegezték őket. AZ IICCMER listáján Sándor mellett Ion Lugoșianu egykori ipari és kereskedelmi miniszter, (1957-ben halt meg), Theodor Roxin volt parasztpárti politikus (1960), Ion Gigurtu egykori miniszterelnök (1959), Constantin Hagea volt újságíró és parasztpárti politikus (1960), Gheorghe Leon jogász, közgazdász, egykori liberális párti gazdasági miniszter (1959) és Mircea Cancicov korábbi liberális politikus, ugyancsak volt gazdasági miniszter (1959) szerepel. Mint arról beszámoltunk, az IICCMER augusztus elején jelentette be: vizsgálatot indított a kommunista rendszer 35 egykori, népirtással gyanúsítható börtönparancsnoka és büntetés-végrehajtási tisztje ügyében, a vizsgálat eredményei alapján pedig ügyészségi feljelentést tesz az érintettek ellen. Az első kiszemelt Alexandru Vişinescu, a Râmnicu Sărat-i börtön egykori parancsnoka, aki 1956 és 1964 között állt a fegyintézet élén, ez idő alatt pedig a terror légkörét honosította meg. Az IICCMER vizsgálatai szerint ez idő alatt tizenkét politikai fogoly halt meg a börtönben a Vişinescu által bevezetett kegyetlen bánásmód, a rossz élelmezés, az állandó verések és a magánzárkában eltöltött idő miatt. A most 88 éves egykori börtönparancsnok volt az első, aki ellen hivatalosan ügyészségi feljelentést tettek a bukaresti területi katonai ügyészségen több rendbeli, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt. A legfőbb ügyészség szeptemberben népirtás miatt indított bűnvádi eljárást ellene. Egy erdélyi vértanú Sándor Imre Csíkverebesen született 1893-ban. Iskolai tanulmányait Csíksomlyón és Csíkszeredában végezte el, majd teológiai tanulmányait Gyulafehérváron és Budapesten végezte. 1916. július 3-án Majláth Gusztáv Károly püspök pappá szentelte Gyulaférváron. Káplán volt Gyergyóremetén és Csíkszeredában, majd hitoktató Gyulafehérváron és Brassóban. 1934–39 között főesperes-plébános volt Székelyudvarhelyen. Később Márton Áron püspöki helynökké nevezte ki. A második bécsi döntés, vagyis Észak-Erdély felszabadulása után Kolozsvárról ő irányította a kettészakadt egyházmegye északi, Magyarországhoz visszakerült részét. Később, 1951. március 10-én letartóztatták, majd 1952. január 14-én a bukaresti katonai törvényszék 25 év kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélte hazaárulás címén. 1956. február 29-én a Râmnicu Sărat-i börtönben megfagyott. Holttestét - a többi politikai fogolyéhoz hasonlóan - jeltelenül temették el, ma sem lehet tudni, hol nyugszik. 2003. január 13-án megindították a boldoggá avatásához szükséges egyházmegyei vizsgálatot. Balogh Levente Krónika (Kolozsvár) 2014. június 12.Dózsa György 500A Dózsa György-féle parasztháború és vezetője halálának 500. évfordulójára szervezett megemlékező ünnepi tudományos konferenciát az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) csíkszeredai fiókszervezete múlt csütörtökön Csíkszeredában a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen, majd pénteken Dózsa hagyomány szerinti szülőfalujában, Dálnokon avattak emléktáblát az évforduló tiszteletére. Az alábbiakban a konferencián elhangzott előadásokat igyekszünk tömören bemutatni. Párhuzamok Egyed Ákos, történész, akadémikus, a konferencia fővédnöke 1514–1562 című előadásában összehasonlította a parasztháborút az 1562-es nagy székely felkeléssel, és megállapította: a két nagy történelemformáló eseménynek léteznek olyan közös vonásai, amelyek a székelység korábbi történelmében gyökereznek. Források szerint az 1562-es lázongást azok szították, akik korábban keresztesek voltak. Az előadó Márki Sándor Dósa György 1470–1514 című, 1913-ban megjelent munkájára hivatkozva kijelentette, Dózsa a székely szabadságot akarta kiterjeszteni egész Magyarországra. Szűcs Jenő A ferences obszervancia és az 1514. évi parasztháború című, 1972-ben kiadott tanulmányára hivatkozva kifejtette, a székely modell alkalmazása fellelhető a parasztháború során. A két felkelés közjogi következményei is hasonlóságot mutatnak – fűzte hozzá a történész. C. Tóth Norbert történész, a Magyar Medievisztikai Kutatócsoport munkatársa a keresztes hadjárat kihirdetéséről szóló vita eldöntéséhez nyújtott bizonyítékokat kutatásai alapján, valamint az 1514. márciusi országgyűlés határozatait ismertette. Vázolta Bakócz Tamás esztergomi érsek hazaérkezésétől a pápai bulla kihirdetéséig eltelt időszak történéseit. Hangsúlyozta: a közhiedelemmel ellentétben Bakócznak semmi esélye nem volt a pápai cím elnyerésére. Ezt azért emelte ki, mert korábban a történészek azt hangoztatták, a keresztes háborút meghirdető pápai bulla magyarországi kihirdetésének vitáját csak a királyi tanácsban folytatták le, azon csak főurak, főpapok vettek részt, és Bakócz a pápaválasztási vereségét igyekezett kompenzálni a háború erőltetésével. Ezzel szemben bizonyította, Magyarországon a bulla elfogadása nemcsak a királyi tanácsban, hanem az országgyűlésben is zajlott, a nemesség is beleegyezett a pápai bulla kihirdetésébe. Az országgyűlés kéttáblás volt, a királyi tanács valószínűleg a várban, a nagyszámú nemesség a Rákos-mezőn tanácskozott. Az egyeztetés írásban vagy követek útján történt a táblák között. Fontos szerepet játszott Telegdi István volt kincstartó, aki a nemesség szószólója volt a királyi tanácsban, közvetítette az országgyűlés eredményét. Szerinte a jobbágyokat nem kell hadba hívni, mégpedig két ok miatt: nem tudnak hadakozni, másrészt következnek a tavaszi munkák. A vita végére lesöpörték Telegdi érveit, Bakócz érvelése kerekedett felül, valóban kompromisszumos megoldás született. Az országgyűlés megteremti a hadjárat katonai hátterét a parasztok bevonásával, a katonáskodó nemesség részleges hadba hívásával, a pénzügyi háttér biztosítására adót is kivetettek, beszedésére nem került sor a parasztháború kitörése miatt. Feltevődött a kérdés, miért fogadták el a bullát? Április elején az akkor általuk tudott hadi helyzet ezt megindokolta, két hét múlva jutott csak el a hír, hogy a szultán nem Magyarország, hanem a perzsa sah ellen indul. Akkor már ott voltak a jobbágyok, s a keresztes háború lefújásakor őket csak egy helyre lehetett irányítani, a Temesközbe, hiszen Beriszló Péter horvát-szlavón-dalmát bán, veszprémi püspök, valamint Szapolyai János erdélyi vajda uralta a helyzetet, csak a Temesköz volt kétséges, a déli határt a törökök veszélyeztették. Nem a parasztháború hozadéka Mohács Neuman Tibor történész, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa Szapolyai János erdélyi vajdaságát (1510–1526) mutatta be az újabb kutatások tükrében. A Dózsa-féle parasztháború elfojtójaként ismert Szapolyai előkelő családból származott. 1494-ben Magyarország első számú családja volt, az 1465-ben elnyert grófi cím a német birodalomban egyfajta fejedelmi státust jelentett, Szapolyai János ereiben anyja révén királyi vér csörgedezett, a magyar és a lengyel király sógora volt. 1514-ben fiatal, de katonailag tapasztalt főúr. Május-júniusban bulgáriai fosztogató hadjáraton vett részt, seregében szász, székely, erdélyi nemes hadak álltak össze, még jobbágyokat is besoroztatott. Dózsa leverésekor igazi csatára nem került sor, a jól szervezett hadsereg láttán a keresztesek nagy része megfutamodott. Dózsa brutális kivégzése a korban megszokott volt az árulók számára, mondta az előadó, kijelentését példákkal támasztva alá. A cél az elrettentés volt. Izzó koronával megkoronázták, az izzó trónra ültetés utólagos kitaláció. Húsának egy részét megetették társaival, testét négyfelé vágatták. Egy újonnan előkerült levélben a vajda anyja, Hedvig a fia tettéről büszkeséggel számolt be lányának, a lengyel királynénak, Borbálának. Népszerűséget, politikai tőkét kovácsolt Szapolyai a parasztsereg leveréséből. Az előadó kitért arra is: tarthatatlan az az álláspont, hogy Szapolyai szándékosan tartotta távol magát a mohácsi csatától. Be kellett törnie török területre, hogy mögé kerüljön és megzavarja a szultáni sereg vonulását. Ugyanakkor hangsúlyozta, a Dózsa-féle parasztháború és a mohácsi vereség között nincs közvetlen kapcsolat. Nem volt nagy véráldozat, nem érte olyan veszteség a jobbágyságot, hogy a török elleni védekezésben megérezték volna. A szultánnak ötször akkora jövedelme volt, mint a magyar királynak, csupán elit hadserege akkora volt mint amekkorát a teljes Magyarország elő tudott teremteni. Dálnoki volt-e Dózsa? Nagy Benedek ny. történelemtanár gondolatébresztőnek szánta előadását: Társadalmi deszolidarizáció vagy történelmi fátum? A mai társadalom meghasonulása késztette a témára, vallotta, s kijelentette: a két korszak közötti óriási különbség, hogy ma nem jelent meg egyetlen modern Dózsa sem. Horváth Zita docens, a Miskolci Egyetem általános rektorhelyettese a parasztfelkelésnek a paraszti társadalomra való hatását elemezte. Pontosított: agyonsanyargatott paraszti társadalomról írtak korábban, mára már árnyaltabbá vált a kép, a gazdagodó mezővárosi paraszt-polgárság megmozdulásaként lehet leírni a történteket. Nem az elnyomás miatt tört ki elsősorban, hanem inkább a társadalmi differenciáltság során meggazdagodott parasztok érezték úgy, hogy jogaik csorbát szenvedtek. Ő is hangoztatta: 1514 és 1526 között nincs közvetlen kapcsolat. Tóth Péter, a Miskolci Egyetem docense, a jászok történetének kutatója a háborúban részt nem vett jász jobbágyság helyzetét mutatta be a Dózsa-felkelés idején. Tóth István, a szegedi Móra Ferenc Múzeum osztályvezetője Dózsa György és Szeged kapcsolatáról értekezett. Kifejtette: Márki Sándor nagyon jó történész volt, de a Dózsa-munkájához nagyon kevés okleveles adatot talált. Szeged nemhogy Dózsa mellé állt volna, miként írja, ellenkezőleg: védekezett ellene. Szapolyai innen indult az utolsó ütközetre. Dózsa fejét elküldték Szegedre, de hogy megérkezett-e, nem tudni. Szegeden utca, iskola őrzi emlékét, utóbbin 1957-ben állított dombormű. Juhász Gyula Dózsa feje című, 1919-ben írt versének első szakaszát 1972-ben újabb emléktáblára vésték: „Fehér gyolcsban, setét éjben / – Ezerötszáz tizennégyben – / A kakas épp harmadszor szólt, / Dózsa feje Szegeden volt.” Oláh-Gál Robert matematikus, a Sapientia adjunktusa bemutatta a fellelhető Dózsa-genealógiákat és Bolyai János feljegyzését Dózsa Györgyről. Sándor Imre és Kempelen Béla nyomán a makfalvi és uzapaniti Dúzsa család életfáját rajzolta meg. Eszerint Dózsa György nagyapja és apja Dálnokon élt, Dózsa unokatestvérének leszármazottjai alapították meg a makfalvi, illetve magyarországi, uzapaniti ágat. A matematikus kitért arra is, hogy Bolyai János 1848. december 30-án a General Kommandóhoz írt levelében említi a parasztvezért: akit „borzasztóbbnál borzasztóbb marha-módra” megöltek. A vezér alakja Szücs György, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese Keressük Dózsát – Dózsa alakja a magyar képzőművészetben című előadásában a vezérről alkotott festményeket, szobrokat, plaketteket, bélyegeket, pénzeket sorjázta. Míg az első rajzokban negatív szereplőként jelent meg, Madarász Viktortól ez megváltozott, sőt, a lázadó, nemzeti ellenállás megjelenítőjeként szerepelt. Jelenléte Romániában is kimutatható. Biró Béla, a Sapientia professzora a szépirodalomban fellelhető Dózsa-mítoszokról rajzolt képet. 81 költemény jelent meg az 500 éves születési évfordulóig, akkor is sok, azóta is, reménytelen az összes számbavétele, mondotta. Taurinus 1519-ben megjelent latin nyelvű, Keresztes háború, avagy a keresztesek rabszolgaháborúja (Stauromachia) című munkája talán az első programszerű performansz. A mindenkori demokratikus törekvések mitikus megjelenítését szolgálta alakja. Petőfi A nép nevében című versében tovább mitizálja, költészetében válik a politikai mitológia elemévé, majd Ady Dózsa György unokája című verse folytatja a sort. A román politikum is átveszi, és kisajátítja Dózsát. Újabban a Dózsa-motívumot a szélsőbal és szélsőjobb használja. Tapodi Zsuzsanna Mónika, a Sapientia docense Dózsa alakját elevenítette fel több magyar epikai műből. Csutak Judit, a Márton Áron Gimnázium magyartanára Juhász Ferenc A tékozló ország című Dózsa-eposzát elemezte. Tüdős S. Kinga sepsiszentgyörgyi művészettörténész a magyar nemzeti levéltár Országos Levéltárának gyűjteményében található két, a XVI. század folyamán székelyeknek adományozott címeres levelet mutatott be. Kortársak Hegyi Géza, az Erdélyi Múzeum-egyesület kolozsvári kutatója az erdélyi jobbágyterhek helyzetét ismertette a 15–16. század fordulóján az erdélyi káptalan anyagából kimutathatóan. B. Garda Dezső történész, a Babeş–Bolyai Tudományegytem gyergyószentmiklósi docense Dózsa György kortársát, Gyergyói Lázár Andrást mutatta be, levonva a következtetést: életpályájuk során valószínűleg nem találkoztak. Balogh László, a Sapientia csíkszeredai főkönyvtárosa három Dózsa-dráma ismertetésére vállalkozott. Hevesi Sándor 1541 című, 1921-ben megjelent drámájából emelte ki Dózsa alakját, és érintette Jókai Mór, valamint Móricz Zsigmond befejezetlen művét. Tévhitek Az előadásokat követő viták során elhangzott: a Dózsáról szóló legendák jók, azokat össze kell gyűjteni, de a történelemtudományban nincs helyük. Ilyen szempontból nagy kárt okozott Márki Sándor munkája, továbbá Eötvös József (Magyarország 1514-ben) és Nemeskürty István (Krónika Dózsa György tetteiről) regénye. Eötvös saját kora paraszti társadalmát vetítette le, de a középkorban nem úgy állt a helyzet. Leszögezték, a keresztesek seregében voltak nemesek is, sokan a gazdag mezővárosok marhapásztorai, tehetősebb polgárai közül kerültek ki. A parasztok nem az elnyomás ellen lázadtak, sok esetben nem a nemesekkel szembeni gazdasági különbségek határoztak. Nagy gazdasági különbségek alakultak ki a paraszti társadalomban, olyan is volt, hogy egyiknek ötvenszer nagyobb mértékű adót kellett fizetnie, mint a másiknak. A jobbágy elköltözhetett, ha talált megfelelő földesurat, a kisnemes nem tudott adókedvezményt biztosítani. Összegzésként a szervező Balázs Lajos, az EME csíkszeredai fiókjának elnöke a konferencia legnagyobb hozadékának azt nevezte, hogy a humán tudományok összefogásával tudtak Dózsáról értekezni. Hozzátette: az anyagok megjelennek kötetben. Balázs Lajos felhívást intézett a dálnokiakhoz: gyűjtsék össze a faluban a Dózsáról szóló legendákat, történeteket, hogy azok megmaradjanak az utókor számára. Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. augusztus 21.Hóhérlista a bíróságonEmberiség elleni bűncselekmények vádjával vádat emelt a Legfőbb Ügyészség Ioan Ficior nyugalmazott ezredes, a peripravai büntetőtelep egykori parancsnoka ellen. Az elmúlt év során a kommunista rendszer 35 egykori, népirtással gyanúsítható börtönparancsnoka és büntetés-végrehajtási tisztje ügyében indítottak vizsgálatot. Ioan Ficiort a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) jelentette fel 2013 októberében. Az intézet munkatársai olyan bizonyítékokra bukkantak, amelyek igazolják: a 86 éves Ficior parancsnoksága idején 1958 és 1963 között rendkívül durva bánásmódnak vetették alá a Peripraván őrzött foglyokat, akiket folyamatosan éheztettek és bántalmaztak. A Peripraván meghonosított módszerek alapján elmondható: azok célja a politikai foglyok kiirtása volt. Az IICCMER kutatásai szerint Ficior idejében minden azt szolgálta, hogy az ott fogva tartott emberek elpusztuljanak. A barakkok, amelyekbe jóval több embert bezsúfoltak, mint amennyien kényelmesen elfértek volna, hidegek voltak, és ivóvízből is hiány volt. A rossz élelmezés miatt volt, aki harminckilósra fogyott. Az elhunytak boncolásánál rabtársaiknak kellett segédkezniük – a belső szerveket egyszerűen vödörbe dobta a kórboncnok, ami pedig a földre esett, a raboknak kellett fölszedniük. A halottakat – az ott zajló régészeti kutatások szerint – tömegsírokba temették. A volt politikai foglyok visszaemlékezései szerint Ficior személyesen is részt vett a rabok bántalmazásában, kíméletlenül, ököllel, gumibottal verte őket. Parancsnoki mandátuma alatt összesen 103 politikai fogoly halt meg a büntetőtelepen. „Módszerteremtők” Az IICCMER tavaly augusztus elején jelentette be: vizsgálatot indított a kommunista rendszer 35 egykori, népirtással gyanúsítható börtönparancsnoka és büntetés-végrehajtási tisztje ügyében, a vizsgálat eredményei alapján pedig ügyészségi feljelentést tesz az érintettek ellen. Azóta öt nevet hoztak nyilvánosságra. Az első kiszemelt Alexandru Vişinescu, aki 1956 és 1964 között állt a Râmnicu Sărat-i fegyintézet élén, ez idő alatt pedig terrorlégkört honosított meg. Az IICCMER vizsgálatai szerint ez idő alatt 12 politikai fogoly halt meg a börtönben a Vişinescu által bevezetett kegyetlen bánásmód, a rossz élelmezés, az állandó verések és a magánzárkában eltöltött idő miatt. Köztük volt Sándor Imre római katolikus pap is, aki Márton Áron erdélyi püspök helynökeként is szolgált. A 88 éves Vişinescu ellen népirtás gyanújával indított eljárást a legfőbb ügyészség. Egy másik gyanúsított Florian Cormoş, a cernavodai munkatábor egykori parancsnoka, egykori, politikai foglyok halálát okozó kommunista büntetés-végrehajtási tiszt, aki ellen ugyancsak népirtás gyanúja miatt ügyészségi feljelentést tett az IICCMER. Egy negyedik nevet is nyilvánosságra hoztak, de nem azért, mert feljelentést tettek ellene, hanem azért, mert időközben meghalt. Őt először Iuliu Sebeştinként emlegették, de azóta Sebestyénként hivatkoznak rá. A szamosújvári börtön egykori alkalmazottja volt, aki az ötvenes években a politikai foglyok átneveléséért felelt, és tevékenysége nyomán mintegy 15 politikai fogoly vesztette életét. Az ötödik leleplezett pribék Constantin Teodor Istrate, a szamosújvári börtön volt parancsnoka. Az alkotmánybíróság december 12-én úgy döntött: az emberölés – így a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben az egykori büntetés-végrehajtási alkalmazottak által elkövetett politikai gyilkosságok – nem évül el, így a pribékek továbbra is felelősségre vonhatók. A szamosújvári Napóleon Constantin Teodor Istrate, a szamosújvári börtön volt parancsnoka az egyik leghírhedtebb egykori pribék, aki ellen vizsgálat indult. Istrate – akit a Napóleon gúnynévvel illettek az őrizetesek – 1954 és 1959 között töltött be különböző vezetői tisztségeket a börtönben, amelyet 1958 februárja és 1959 márciusa között a legmagasabb pozícióból, parancsnokként irányított. Egy ideig ő volt a parancsnoka a börtön kivégzőosztagának. 1958 és 1960 között összesen 28 halálra ítéltet végeztek ki a börtönben, ugyanakkor az ott különböző okokból elhunyt személyek száma csupán ezen két év alatt elérte a 200 főt. Istratét az egykori kommunista rendszer által ellenségnek tekintett politikai foglyok az egyik legkegyetlenebb börtönőrként tartották számon. Radu Preda, az IICCMER ügyvezető elnöke szerint Istrate olyan embertelen fogvatartási körülményeket honosított meg, amelyek jócskán felülmúlták a hivatalos működési szabályzatban rögzített elvárásokat. Az általa kiépített rendszer az intézet szerint a foglyok fizikai megsemmisítésére irányult, nem biztosítottak számukra megfelelő élelmet és orvosi ellátást, illetve folyamatosan bántalmazták őket. Istrate 1929-ben született a Suceava megyei Mălini faluban, szegényparaszti családban. A hét osztály elvégzése után iskolaszolgaként, majd mezőgazdasági munkásként dolgozott. 1947-től a falusi ifjakat összefogó kommunista szervezet tagja, majd 1948-as bevonulását követően a belügyi erőkhöz került, ahol leszerelése után felettesei annyira elégedettek voltak vele, hogy marasztalták, 1950-ben pedig a szatmárnémeti belügyi altisztképzőbe küldték. 1953-ban tiszti iskolába járt, ahonnan – egész évfolyamával együtt – alhadnagyi rangban a büntetés-végrehajtáshoz került. Őrként az oneşti-i munkatáborba, majd a cernavodai lágerbe vezényelték, innen került 1954-ben a szamosújvári börtönbe, ahol egyre feljebb haladt a ranglétrán, és négy év múlva már a rettegett fegyintézet parancsnoka volt. A szamosújvári börtönben őrizték a rendszer első számú politikai ellenfeleit. Istratét 1962-ben szerelték le főhadnagyi rangban, meg nem nevezett okok miatt. Ugyanebben az évben a szamosújvári tanács végrehajtó bizottságának elnökévé nevezték ki. 1967-ben azonban sikkasztás miatt 10 év szabadságvesztésre ítélték, miután a rajoni híd- és útépítő cég építőanyagainak eladásából szerzett pénzből vendégelte meg magas rangú párt- és politikai tisztségeket betöltő ismerőseit. 1967-ben a dési börtönben „reaktiválták”, és a Szekuritate besúgójaként alkalmazták. 1972-ben szabadult, 1974-ig építőmunkásként dolgozott Szatmár megyében, ezt követően Zilahon egy betonkeverő telepet vezetett. 1982-ig dolgozott itt, miközben több száz jelentést írt a Szekuritáténak. Ezt követően a Temes megyei Újpécsre költözött, ahol a helyi termelőszövetkezetben dolgozott. A 88 éves egykori börtönparancsnok a mai napig is itt él. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. augusztus 24.Több mint plébániatörténetDerzsy András A székelyudvarhelyi Szent Miklós római katolikus plébánia rövid története a kezdetektől napjainkig című könyve, mely (amint az előszóban olvasható) „15 éve tartó gyűjtőmunka eredménye”, több, mint plébániatörténet. Több, mert századokat átfogó korrajz is egyben, s nemcsak Székelyföld szóban forgó jelentős egyházközségéről, hanem az egész erdélyi egyházmegyében lezajlott jelentősebb eseményekről, illetve történelmet alakító egyházi és világi személyiségekről. A kötet első része a plébánia közel hét évszázados múltjáról szól (az első írásos feljegyzés 1332-ből való), s ezen belül: keletkezése feltételezhető időszakáról, a reformációtól a jezsuita rend beszüntetéséig (1773) tartó küzdelmes korszakról, valamint a gyönyörű templomot fölépíttető papról, Kadicsfalvi Török Ferencről, aki 1774–1804 között volt székelyudvarhelyi plébános. (1793. május 27-én Gróf Batthyány Ignác püspök szentelte fel a reneszánsz, barokk és késő rokokó elemeket is magán hordozó istenházát). A könyv másodikés nagyobbik részét kifejezetten a 20. század tárgyalásának szentelte a szerző. Gróf Mikes Jánossal kezdődik a két világháborút is átélt vérzivataros udvarhelyi 20. század, aki 1906–1911 között volt főesperes és plébános. Az ő idejében épült fel egyébként a ma Tamási Áron nevét viselő római katolikus gimnázium. Sorrendben őt követték: Pál István (1911–1934), Sándor Imre (1934–1939), akit később Márton Áron általános püspöki helynökké nevezett ki. A Gyulafehérvárra áthelyezett főpapnak Sass Antal (1939–1968) lett az utóda. Átmenetileg Leitner János volt egy ideig az iskolaváros lelkipásztora. Őt követte László Ignác, 1978-ig, majd Erdély későbbi első érseke, Bálint Lajos, és a titokzatosnak vélt betegségtől súlyosan megkínzott, nagy hírnevű Pálfi Géza (1981–1984). Derzsy András egyik lapalji megjegyzése szerint 1982–2007 között, tehát jórészt Pálfi idejében (is!) a plébánia alkalmazottja volt, s mint ilyen, a korabeli történések egyik fontos szemtanúja. Pálfi Géza halála után a 20. század utolsó udvarhelyi plébánosát Jakab Antal püspök nevezte ki Kovács Sándor, jelenlegi kolozsvári plébános személyében. Az azóta eltelt viharos időket és az ő ottani 23 éves közösség- és templomépítő tevékenységét jól fejezi ki az általa felújított plébániaépület nyugati falán olvasható felirat szövege: „Régi idők viharait kibírtam állva szilárdan – megújítva leszek oltalom, újra erős.” A könyv harmadik részében szó esik még az Udvarhelyhez tartozó leányegyházakról, az egyesületi életről, az egyházközség dalárdáiról és kántorairól, valamint katolikus iskoláiról, az egyházközség birtokairól és legutoljára, de nem utolsósorban a papok és hívek végső nyughelyéről, a temetőről. Pálfi Géza betegségéről és haláláról Részlet Derzsy András könyvéből 1983 augusztusában betegség vett erőt rajta, gyakran belázasodott, néha be is sárgult. A feleségem ekkor még a kórházban dolgozott asszisztensként, és hosszas rábeszélés után orvoshoz vittük. Alapos vizsgálat után, a betegség ismerete nélkül engedték haza. November hónapban ismét kórházba került, akkor a fertőzőosztály főorvosa, dr. András Zoltán sárgaságra gyanakodott, és ebben az irányban próbálta kezelni, de sajnos, eredmény nélkül. Karácsony előtt két héttel engedték ki a kórházból: értse meg, nem tudom, mi baja lehet Pálfi plébánosnak – mondta a főorvos a feleségemnek. Otthon ágyban feküdt, a láza nem jött le. Karácsony vigíliáján felkelt, mert az ünnepek alatt misézni akart. Az éjféli szentmisét a következőkkel kezdte: néhány perccel ezelőtt minden valamire való rádió azzal köszönt, hogy boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk. Ez a bátor kijelentés, mellyel a Román Rádióra célzott, mindenkit meglepett, mert – mivel karácsony első napja vasárnapra esett, és akkoriban a gyárakban a vasárnapi munka is kötelező volt –, ilyen bátor kijelentés szokatlan és veszélyes volt. Másnap a nagymisét ugyancsak ő végezte, de már 40 fokos lázzal. A szentmise bevezetőjében kérte a híveket, hogy emlékezzenek meg azokról, akik saját hibájukon kívül nem vehetnek részt a szentmisén, mert a kormány intézkedése folytán dolgozniuk kell. Ez még nagyobb meglepetést okozott. Ez volt az utolsó nyilvános szentmiséje. A hívek többet nem látták őt. 1984. január 2-án a kadicsfalvi plébános – Pálfi Géza falujabelije – Simon Dénes, kocsival vitte Marosvásárhelyre a kórházba, ezen az úton Kovács Judit főasszisztensnő kísérte el. Marosvásárhelyen már várta Gáspár Mária mallersdorfi nővér, és beutalták az egyes klinikára. Ettől kezdve elindult a szóbeszéd, hogy a plébánost letartóztatták a karácsonyi kijelentései miatt. Sokan azt feltételezték, hogy Temesvárra vitték börtönbe. Hetente látogattam, telefonon közölte, hogy mire van szüksége. Egy alkalommal megjegyeztem, hogy nem is tudom, mit keresek én Marosvásárhelyen, amikor otthon azt mondják, hogy Temesváron van, mert az állambiztonsági szervek, a Securitate börtönbe csukatta. Nagy kacagásba tört ki, hogy miket híresztelnek róla. Minden egyes látogatásomkor közöltem vele az újabb és újabb fejleményeket, amiket távollétéhez fűztek. Annyi bizonyos volt, hogy a kórteremben, ahol feküdt, egy securitatés is feküdt, aki figyelte, hogy kik járnak hozzá és miről beszélgetnek. Az orvosok figyelmeztették is erre Mária nővért, hogy tudjunk róla. Egyik ottlétem alatt sokat beszélgettünk erről, és akkor elmondta, hogy gyulafehérvári tartózkodása alatt több ízben is kihallgatták, kényszeríteni akarták, hogy szálljon szembe Márton Áron püspökkel, de Udvarhelyen egyszer volt csupán a rendőrségen, amikor odaköltözött, és a személyi igazolványba be kellett íratnia az új tartózkodási helyét. Március elsején átszállították az egyetemi klinikára, hogy megműtsék, de ott sem fedezték fel betegségének okát. Ide is kísérte a megfigyelő. Az orvosok lemondtak róla, és közölték Lestyán Ferenc marosvásárhelyi főesperessel, hogy felkészülhetnek a legrosszabbra, mert a plébánost nem tudják megmenteni. Ezt közölte az udvarhelyi plébánián szolgálatot tevő Réthi György káplánnal, és kérte, hogy a ruháját vigyük oda, hogy ha bekövetkezik a halála, legyen mibe felöltöztetni. Magam vittem el a ruháit, ekkor látogatóba jött Csató Béla sepsiszentgyörgyi plébános is, akit megkért Léstyán, hogy közölje Pálfival az orvosok megállapítását, hogy egy paphoz illően tudjon felkészülni a nagy találkozásra. Csató vállalkozott e nem könnyű dologra – mint jó barátja –, tudatta Pálfival a rideg valóságot. Csendben és nyugodtan vette tudomásul, csupán egy könnycsepp gördült le az arcán, majd megköszönte az őszinte baráti figyelmeztetést. Március 10-étől többször elvesztette eszméletét, félrebeszélt, és 13-án reggel háromnegyed kilenckor meghalt. Azonnal közölték velünk, mi pedig értesítettük az édesanyját és rokonait. Az egyik unokatestvérének volt egy IMZ gépkocsija, azzal mentünk utána. A kórház hullaterméből kihozták, Mária nővérrel felöltöztettük, közben részvétnyilvánításra odajött hozzánk a boncolóorvosa, egy katolikus magyar ember, ő tudatta a fel nem ismert betegség okát: mirigyrák okozta halálát. A gyomra tele volt alma nagyságú mirigyekkel. Délután 5 órára érkeztünk haza. A templom előtt közel száz hívő várta a koporsóban hazaérkező plébánosát. Harangszó közben vittük be a templomba, s ott ravataloztuk fel. A temetés napjáig, 15-éig, egész nap tele volt a templom azokkal, akik utolsó búcsút akartak venni tőle. Ezek között nemcsak katolikusok, de más felekezetű hívek is voltak, és természetesen nem hiányoztak a Securitate emberei sem. A temetés napja egybeesett a magyar szabadságharc ünnepével, amit abban az időben Romániában tilos volt még emlegetni is. A temetési menet egy igazi magyar papot és hazafit gyászolt, és ugyanakkor ünnepelt is. Délelőtt 11 órára zsúfolásig telt a templom: több mint kétszáz pap volt jelen. A temetési szentmisét, szertartást és szentbeszédet Bálint Lajos segédpüspök végezte. A volt osztálytársai vállukon vitték a koporsót a sírig, és a többi, Udvarhelyen szolgálatot tevő pap mellé temették. Temetése után néhány nappal a Szabad Európa Rádió úgy jelentette be, hogy Pálfi Gézát az udvarhelyi Securitatén agyonverte egy Fekete István nevű „szekus”, a mája leszakadt, és meghalni vitték a kórházba. Minket, a plébánia alkalmazottait, főleg Illyés István kántort és engem az utcán állítottak meg az emberek, hogy mondjuk meg az igazságot, ami Pálfi Gézával történt. Bármennyire is ragaszkodtunk a valósághoz, senki nem hitt nekünk, azt mondták, hogy félünk a Securitatétól és azért nem merünk nyilatkozni. Jakab Gábor, Vasárnap (Kolozsvár) 2015. január 10.Keöpeczi Sebestyén József, Románia címerének magyar alkotója (Ötven éve hunyt el)Fél évszázada, 1964. december 27-én hunyt el Kolozsváron nyolcvanhat éves korában Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész, heraldikus. Az évfordulóra jelentette meg a Tortoma Könyvkiadó Keöpeczi Sebestyén József, a címerművész című, sokévi kutatáson alapuló, gazdagon illusztrált kötetemet. Ebből közlünk részleteket – az évforduló jegyében –, annál is inkább, hogy a világhálón főleg legendákon alapuló, ellenőrizetlen, téves információk keringenek a heraldikusról. Származása A Sebestyén család háromszéki származású. Keöpeczi Sebestyén Jánost és általa apját, Pétert 1608. június 29-én Gyulafehérváron kiadott oklevelével emelte nemesi rangra és adományozott címert számukra és leszármazottaiknak Báthori Gábor, Erdély fejedelme. Keöpeczi Sebestyén József szülei: kőröspataki és köpeczi Sebestyén József és nagykállói Kállay N. Berta. Ifj. Sebestyén József 1878. november 12-én látta meg a napvilágot az akkor még Szolnok-Doboka vármegyei Széken. Apja épp vezértanító volt a faluban. 1881-ben már Magyarnemegyén, utóbb Nagysajón igazgató-tanító, végül Besztercére került. Az ifjú Sebestyén ott folytatta iskoláit, ahol apja éppen tanított. Beszterce után Budapesten az Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezdét az 1898–1899-es tanév első felében vendégdiákként látogatta. A híresztelésekkel ellentétben más egyetemek hallgatói nyilvántartásában nem szerepel. Indulása Keöpeczi Sebestyén József első címertani jelentkezését a Genealogiai Füzetek című, Kolozsváron kiadott családtörténeti folyóiratból ismerjük. A lapot csíkszentmihályi Sándor Imre indította, s az 1903-as év eleji indulásakor kadicsfalvi Török Pál segítette, ám a társszerkesztő megbetegedését követően, még elhunyta előtt Keöpeczi Sebestyén József került e minőségbe, minekutána előzőleg grafikusként bemutatkozott. Sebestyénnek több mint száz rajza, főleg címerrajza jelent meg, de nemcsak szerkesztője és grafikusa volt a lapnak, hanem szerzője is, tizenhat tanulmánya látott nyomdafestéket benne. A Magyar Királyság címere A folyóirat az első világháború kitörése s egyben a tulajdonos, kiadó, főszerkesztő Sándor Imre bevonulása miatt megszűnt, és Keöpeczi Sebestyén József Budapestre költözött. Kérelmet nyújtott be a Magyar Királyi Országos Levéltárhoz, hogy őt az intézményben előforduló címerfestési és díszírói feladatokkal megbízzák. A belügyminisztérium engedélyezte, hogy a kérelmező magát „az országos levéltár megbízott címerfestőjének” nevezhesse. Jókor volt jó helyen – e minőségében őt érte a megtiszteltetés, hogy az Osztrák–Magyar Monarchián belüli Magyar Királyság új középcímerét és állampecsétjét megrajzolja. Már dúlt a világháború, s a Monarchia még nem vette fel címerébe az 1908-ban annektált Bosznia és Hercegovina címerét. Az idő szorításában salamoni döntés született: 1915-ben mind az Osztrák Császárság, mind a Magyar Királyság középcímerébe berajzolták. A közös címereket a kor kiemelkedő címerművésze, Hugo Gerard Ströhl osztrák heraldikus rajzolta, a Magyar Királyság önálló jelképeit – az önállóság jegyében – magyar heraldikus, Keöpeczi Sebestyén József. Keze alól került ki a magyar középcímer és kiscímer két-két változatban, azaz angyalokkal mint pajzstartókkal és – hivatalosan első ízben – cserefa- és olajággal övezve, valamint a királyság középcímeres pecsétjének rajza. A korábban használatos címert bővítették. A nagypajzs felosztása megmaradt, az első negyedben Dalmácia, a másodikban Horvátország, a harmadikban Szlavónia, a negyedikben Erdély jelképe, a beékelést kettéosztották, Fiume címere szűkebb helyre került, balra tolódott, s a beékelés jobb felébe került Bosznia és Hercegovina címere. Köpecen Az első világháború során Sebestyén a 38. honvéd hadosztály 21. gyalogezredében teljesített szolgálatot. A Monarchia bukása után a szentkereszthegyi Kratochvil Károly altábornagy vezette Székely Hadosztály tisztje lett. Az alakulat 1919. április 26-ai demecseri fegyverletétele után Sebestyént mintegy hatszáz tiszttársával együtt a brassói Fellegvárba internálták, majd kényszerlakhelyet határoztak meg: Brassó 50 kilométeres körzetében választhatott települést. Köpecet – ahol addig még nem járt – gyakorlati megfontolásból választotta. Ott élt ismerőse: köpeczi Nagy Lajos nyugalmazott pénzügyminisztériumi számtanácsos, aki befogadta. Korábbi, rövid életű házasságai után ekkor következett be a Sebestyén élete további fordulását igencsak meghatározó egybekelés. Gazdája nevelt lányát, miklósvári Gyenge Ilonát vette feleségül 1919. augusztus 20-án a köpeci református templomban. Nászukból két fiúgyermek született: András László József 1920. július 11-én és Albert Lajos Viktor 1921. november 2-án. Sebestyén díszítette a köpeci református templomot, minekutána azt 1926-ban bővítették. Az eredeti templomhajó kazettás mennyezetű, hasonlóan kazettás mennyezettel látták el a déli bővítést is, ám a díszítés különbözik. A középső 4 x 4 kazettát helyi armalista családok címereivel díszítette. A mennyezet érdekessége, hogy a művész tükörben festette és tükörírással írta. A nyugati karzat mellvédjét szintén címerekkel díszítette. Középen a „Nemes Székely Nemzet” címere, melyet kétoldalt három-három fejedelmi családi címer övez. Ezek állapota igen gyatra, mivel a második világháború után, az 1950-es évek elején a helyi milicista el akarta tüntettetni a rendszerellenesnek minősülő jelképeket, és szódás vízzel megsúroltatta a festményeket. A karzat mögötti falon egy nagyméretű festmény: kék pajzsban tűzből újjáéledő fehér főnixmadár. Keöpeczi Sebestyén József rengeteg címert festett. Ezek közül némelyek ismertek, mások elpusztultak, s számtalan magánlakások falát díszíti. A címerfestés mellett dalárdazászlókat is tervezett. Püspökök címerfestőjének is nevezhetnénk. Ismertebb a tény, hogy Erdély mélyen tisztelt római katolikus püspökének, Márton Áronnak Sebestyén tervezett címert, de címert festett még Majláth Gusztáv Károly és Vorbuchner Adolf gyulafehérvári, Pacha Ágoston temesvári püspöknek, valamint Napholcz Pál kinevezett, de fel nem szentelt szatmár-váradi püspöknek. 1927 és 1933 között a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum foglalkoztatta külső munkatársként. Tagja volt a múzeum Igazgatóválasztmányának. Nagyrománia címere 1921-ben őt érte a megtiszteltetés, hogy a megnagyobbodott Románia címerét megalkossa. A címer alapját a korábban használt, a Szathmári Pap Károly által rajzolt jelkép képezte, s az I. Ferdinánd király által kinevezett, majd módosított címerbizottság több javaslata is hatással volt rá. A testület tagjai nem tudtak dűlőre jutni, s az uralkodó kapott Alexandru Tzigara-Samurcaş művészettörténész ajánlatán, felfogadta Sebestyént. A külföldi útjáról hazatérő Samurcaşt a király kinevezte a címerbizottságba. A tudós memoárjában leírja, a megbízott rajzoló a bukaresti természetrajzi múzeumban kitömött sasokat igyekezett lemásolni, a testületben oly nagy volt az egyet nem értés és tájékozatlanság, hogy erre felhívta a király figyelmét. Constantin Argetoianu belügyminiszter beleegyezésével a király engedélyezte, hogy megfogadja az „erdélyi Köpecen élő Sebestyén József címertani szakértőt”. Samurcaş még leírja, Sebestyén több vázlatot készített, s azok közül választott a király. Sebestyén Köpecen rajzolta meg a Román Királyság címerét három változatban: nagy-, közép- és kiscímer. Ezt 1921. július 18-án fogadta el a szenátus, 20-án a képviselőház, az uralkodó az erről szóló törvényt 23-án kihirdette és 29-én hivatalossá vált. Apró módosításokkal a királyi korona nélküli egykori kiscímert fogadta el Románia parlamentje 1992-ben új államcímerül. Kolozsváron A II. bécsi döntést, Észak-Erdély Magyarországhoz csatolását követően, Sebestyén már 1940 októberében felment Kolozsvárra, ahol Kelemen Lajos az Egyetemi Könyvtárban biztosított számára állást. 1942-ben miniszteri jóváhagyással megkapta a könyvtártiszti besorolást. A román hatalomátvétel után bizonytalanná vált sorsa, míg 1946 végén nyugdíjazták, ám huzamosabb munkaviszony híján igen alacsony nyugdíjat kapott. 1945. január 20-án felsége elhunyt. Nemsokára mindkét fiát elvesztette. András 1946. június 16-án öngyilkosságot követett el. Albert világgá ment, apjának írt utolsó ismert levelét Nyírbátorból 1946. november 16-án keltezte. Azt írta: „arra semmi szín alatt ne számítsanak, hogy én haza menjek”, míg a világ nem változik. A megözvegyült címerművész újból házasságot kötött, utolsó felesége borbátvizi Balázs Hortenzia. Alkalmi munkákból és segélyekből tartotta fenn magát, a római katolikus és a református egyház foglalkoztatta. Kolozsvárra költözése után Sebestyén emléktáblákat tervezett és kivitelezett templomok számára. Ezek díszítőelemei főleg címerek. Utolsó emléktábláját a bikfalvi református gyülekezet megrendelésére halála előtt egy évvel, 1963-ban, 85 éves korában készítette. Sebestyén leszármazási táblákat is rajzolt. Azokat gazdagon illusztrálta az ősök családi címerével. Meghívókat, emléklapokat tervezett, tablók díszítését végezte, lásd a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet és a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium néhány végzős évfolyamáét. Halála esztendejében tervezte meg az Erdélyi Református Egyházkerület falinaptárát. Alkotásai ismeretében Keöpeczi Sebestyén József heraldikust méltán tekintjük a legnagyobb magyar címerművésznek. Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2015. január 16.A családkutatóAdatforrástárlatot nyitott múlt év decemberében az Erdélyi Genealógiai Társaság Sepsiszentgyörgyön a Köntés Kiállítótérben, és ez év elejéig családkutató információs pontot és családfarajzoló műhelyt működtetett itt Kocs János, a szervezet vezetője. A szűk hónap alatt mintegy száz érdeklődő fordult meg ott, öten tájékozódtak komolyan, s közülük két család kívánja megrajzolni saját ős- és családfáját. Kocs János 1956-ban született Székelymuzsnán, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Líceum elvégzése után a brassói műegyetemen szerzett villamossági mérnöki oklevelet. A sepsiszentgyörgyi IAME vállalatnál, majd a Selectronik kábeltelevíziónál dolgozott, jelenleg az RCS–RDS szolgáltatónál műszaki felügyelő. Családkutató, 2005-ben megalapította az Erdélyi Genealógiai Társaságot, melynek elnöke. Mostanig mintegy 245 ezer ember adatait dolgozta fel. Vele készítettünk interjút. – Mikor szeretett bele a genealógiába? – Már kiskorom óta érdekelt a családtörténet, mivel nagyapán Argentínában élt, édesanyám ott született. Nem volt szabad levelezni, de én kíváncsi voltam, mi van vele. Az áttörés 1989 után jött, amikor megjelent az internet, és az egyik levelezőfórumon láttam, hogy valaki egy szomszéd falusi rokonsága – a mátisfalvi Pálhegyiek – felől érdeklődik. Visszaírtam, hogy ismerem Pálhegyi Gábort, testvérét, Bertát, és név szerint felsoroltam hozzátartozóikat: élettársakat, gyermekeket, vejeket, unokákat. Erre öt perc múlva érkezett a válasz, hogy amit én leírtam, az több, mint amit kétéves fizetett kutatómunka után egy magyarországi családkutató iroda küldött neki. Megkérdezte, lenne-e kedvem foglalkozni vele. Kedvem éppenséggel volt, az amerikai hölgy pedig mondta, tudja, hogy ez időt és pénzt igényel. Szerinte a mátisfalvi Pálhegyiek közül a világban mintegy 350 élhet. Ez véges szám, egyenként fel lehet keresni őket, s ha hajlandó vagyok neki ebben segíteni, állja a költségeket. Megvolt a módszer: elő a telefonkönyvet, felhívni minden Pálhegyit, időpontot egyeztetni, aztán elmenni a településekre, a temetőkbe, keresgélni az egyházi család- és anyakönyvekben az állami levéltárban, polgármesteri hivatalokban. 2004-ben már szabadon lehetett a levéltárban kutatni. A hölgy készült haza Erdélybe, megnézni, honnan vándoroltak ki a dédszülei. 2005-ben el is jöttek heten Amerikából. Megszerveztük a családtalálkozót Mátisfalván a kultúrotthonban, 150-en gyűltek össze Pálhegyiek és leszármazottak. Akkorra már 5700 személyt vezettünk fel egy 40 méteres családfára, amit kiállítottam. – Hogyan készítette az óriási családfát? – A hölgy, aki harmadik generációs amerikai, tudta, mivel jár a családkutatás, és felszerelt: küldött digitális fényképezőgépet, laptopot, családfarajzoló programot, riportermagnót, tehát mindent, ami szükséges volt. Mondta, számára ez nagyon fontos, műtétre készül, nem tudja, túléli-e, de azelőtt ezt szeretné lebonyolítani. Az erdélyi utat követően megműtötték, felépült. Utána még egyszer eljött Erdélybe, látszott rajta, hogy megkönnyebbült. Az 1700-as években a székelymuzsnai anyakönyvekben találtam egy Kocs-Pálhegyi házaspárt, szerinte én vagyok a legközelebbi erdélyi rokona, mert velem tud értekezni. Közben kerültek más érdeklődők is. Egy amerikai, aki az öt bukovinai székely faluba telepedett családok eredetét kutatta, az akkor Pesten élő Elisabeth Long kérte a segítségemet. A családnév alapján kikerestük az anyakönyvekből, mely településeken vannak hasonló nevű családok. Neki a DNS-minták levételénél segítettem, és én hordoztam a terepen. A most élő legidősebb férfiaktól vettünk DNS-mintákat (lepedéket). Megjegyzem, ugyanezt tettük a Pálhegyi család esetében is, és nagyon szépen találtak az eredmények. – Hogy indult be a nagyüzem? – Nem volt igazán nagyüzem. Szabadidőmben foglalkoztam családkutatással, és amikor 2007-ben megengedték a levéltári fényképezést, nagy lendületet vett a munka. Előzőleg 2006-ban már lemásoltam a tamásfalvi anyakönyvet, kifizettem az oldalankénti fénymásolási díjat, akkori pénzben egymillió lejt pengettem le az állami kincstárban. Egy magyarországi vegyészmérnök érdeklődött, s megelőlegeztem a kutatását. Amikor át akartam adni, s mondtam, hogy költségek is voltak, nem kellett. Öt év elteltével ismét megjelent, továbbra is ki akarta deríteni, hogy lófők voltak-e az ősei. Akkor rendeztük a régi számlát. – Hogyan kezdte a családfarajzolást? – Próbálkoztam Word- meg Excel-programban. Nem is néztek ki rosszul, de amikor valakinél harmadik feleséggel találkoztam, egyszerűen nem tudtam feltüntetni. Miután az amerikai hölgytől megkaptam a családfarajzoló programot, és megtanultam használni, rájöttem, egész elegánsan ábrázolható ez is. Székelymuzsna kis falu... Megrajzoltam a saját családfámat, a feleségemét, s ezek már sekély mélységben találkoztak: több ős is egyezett. (Felesége szintén székelymuzsnai származású, Gedő lány – szerk. megj.) Rájöttem, hogy az addig külön-külön ápolt családágakat össze kell vonni, mert vannak többön is megjelenő azonos egyének. Az összevonás után derült ki, hogy akkorra már közel 40 ezer személy adatait dolgoztam fel. – A program jelzi az átfedéseket? – Ha talál két azonos nevű, azonos dátumon született egyént, rákérdez, hogy ugyanaz-e. Nagyon meg kell vizsgálni, mert bizony megesett, hogy különbözött. A kilyéni és rétyi Székely családdal volt gondom. Amikor láttam, hogy három-négy hónapra születtek a gyerekek egymás után, gondoltam, hogy valami nincs rendben. Átvizsgáltam, s kiderült, a kilyéni előnevű Székelyek Rétyen éltek, és a rétyi előnevűek Kilyénben. Mindkét családban volt Székely Zsigmond, és mindkettőben Horváth Borbála is, és egy időben születtek gyermekeik. Aztán rájöttem, az egyik Horváth Borbálánál van egy P betű, azaz a Petrichevich-Horváth, a másiknál egy N, s akkor szétválasztottam az ágakat. Kiderült, akik a királybíró Székely Zsigmondtól származtatják magukat, azok valójában nem tőle származnak, és fordítva. – Milyen más érdekességekbe botlott? – Vannak „csapdák”... Nagyon figyelmesen kell böngészni a régi anyakönyveket. Nem egyszerű meglátni a különbséget a Kanyó, Kánya és Kónya, a Bartha és Barthó, Bartos és Bartus hasonló hangzású családnevek között. Egy fórumbejegyzésben írta valaki, hogy őse Bágyon született. Elmentem Csíkszeredába, a levéltárban lemásoltam a bágyi anyakönyveket, de nem találtam a családot benne. Rákérdeztem: Bágyon? Igen, Bágyon, jött a válasz. Amikor küldte a papirost, kiderült, nem a Hargita megyei Bágyon, hanem a Kolozs megyei Bágyonban élt a család. Ott megtaláltam. Vannak olyan helyek, ahova soha nem jutottam volna el, ha nem foglalkozom családkutatással. Gógán, Gógánváralja, Oláhdellő, Kisprázsmár, Szilágyerked, Szinérváralja... Ausztráliából jelezte egy elszármazott, hogy erkediek az ősei. Először mindketten azt hittük, hogy a Székelymuzsnával szomszédos Szászerkedről van szó. Aztán kiderült, Szilágyerked. Elmentem a Szilágyságba. Zilah után, Szatmárnémeti felé már messze bent jártam román vidéken, amikor megérkeztem a faluba, s rákérdeztem az első atyafira – románul –, hol találom a református lelkészt. Nem értette. Kiderült, egyetlen román sem él a faluban, de a szomszéd falu teljesen román. Más. „Anno” könyvtári ügyben levittem Demeter Lajost Uzonba, mondtuk Ungvári Barna tiszteletes úrnak, hogy le kellene másolni a családkönyvet. Igen, tudja, hogy le kellene másolni, de ki fogja azt megtenni. Én. Mikor? Most. Kihozta a nagy családkönyveket, aznap végigfényképeztem. Mondtam, utómunka, dupla felvételek törlése, számozás után viszem a másolatot. A tiszteletes nagyon meglepődött, amikor hónapok múlva átadtam a DVD-t. Annyi mindenki annyi mindent ígért már neki, s nem tartotta be. Megegyeztünk, hogy a magyar állampolgárság igénylése okán friss adatokkal kiegészített családkönyvet újból lemásolom, most már egészen más minőségben. – Milyen gondokba ütközött kutatásai során? – Nem egyértelmű a vonatkozó jogi háttér, de akad nehézség a hivatalokban is. Embere válogatja. Van, aki úgy értékeli, ha információt ad ki, azzal ő szegényebbé válik vagy csorbulnak lehetőségei. Ezt nem értem. Törvény engedélyezi minden száz évnél régebbi dokumentum szabad kutatását. Ennek ellenére gond van a katolikus anyakönyvek kutatásával, mert a plébániákon maradtakat nem engedik egészében lefényképezni. Azt mondják, erre rendeletük van. Kifejtettem, lehetetlenség, hogy egy egyház vagy plébános szerzői jogot formáljon az anyakönyvre, hiszen nem jószántából írta, s még csak nem is ingyen, mert kaptak juttatást. Ez közkincs. Ma már úgy lehet megosztani ezeket, hogy nem szegényedik senki, és nagy segítség lenne, mert vannak idős emberek, akik nem tudnak odautazni. – Hány nap volt a legtöbb, amíg nem foglalkozott családkutatással? – ...nehéz válaszolni. Megesett, hogy két napig, de három nem. – Mikor, hogyan alapította az egyesületet? – Megjelent a jogszabály a személyi jövedelemadó két százalékának felajánlási lehetőségéről, s gondoltam, úgyis annyi pénzt elköltök, próbáljunk meg valamit elszámolni. Párhuzamosan bejegyeztem az Erdélyi Genealógiai Társaságot és egy családkutató irodát. Reméltem, ez utóbbi beindul, s a családomnak lesz munkahelye. Megfuttattam, mekkora lehet az érdeklődés. Arra számítottam, tíz emberből egyet fog érdekelni a családja múltja. Nem jött össze. Megtöltöttük szórólapokkal a várost. Nem volt eredménye. Alább adtam: százból érdekel egyet, ezerből... Az sem jött össze. A valós adat: 100 ezerből érdekel egyet úgy, hogy áldozzon is rá. Erre vállalkozást építeni nem lehet. Tehát a családkutató irodát zároltuk. Maradt a civil szervezet. Családtagok, ismerősök átutalták az adójuk két százalékát, és kerültek támogatók is. Például Derzsi Sámuel baróti vállalkozó, aki hallott munkánkról, megkeresett, hogy fontosnak tartja, és szeretné támogatni. Biztatott, hogy másoljunk le minél több anyakönyvet, amíg nem gondol valaki egyet, és korlátozza a lehetőségeket. Őt elsősorban Erdővidék anyakönyvei érdekelték. El is készítettük. Aztán a Humaret Alapítvány utalt számlánkra. Került Amerikából, Svédországból, Olaszországból érdeklődő. Olaszországból inkább románok. Brassó mellől ortodox anyakönyvekből kellett adatokat gyűjteni. Bizony jól fogott a valamikori orosznyelv-tanulás, mert a görög katolikus és ortodox anyakönyveket cirill betűkkel írták. – Mennyi adatot sikerült eddig összegyűjteni? – Erdély összes anyakönyve a cél... Háromszék levéltárba került anyakönyveit mind lemásoltuk, nagyon sokat Csíkszeredában, Brassóban, Nagyszebenben, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Besztercén, Zilahon. A tavaly felértünk Szatmárra és Nagybányára is. Nagyváradon kellene nyitnia a levéltárnak, ott költözés miatt évek óta zárva az olvasóterem. Azzal igyekszünk foglalkozni, amire igény van. Arad és Temesvár messze van, a vonzáskörükbe eső érdeklődőket átirányítom máshoz. Azzal, hogy egy csomó anyakönyvet lefényképeztünk oldalankét, még nincs vége a folyamatnak. Az utómunka településenként akár három hónapig is eltarthat. 760 adatforrást dolgoztunk fel. Ez nem csak anyakönyv, hanem szakkönyvek, folyóiratok is. Másoltuk a gyászjelentőket a Székely Nemzeti Múzeumból, a marosvásárhelyi Teleki Tékából. Megvannak a Háromszékben megjelent gyászjelentések ezelőtt egy évig. Ma már 14 500 név szerepel. Ennél jóval többen hunytak el a megyében 1990 után, de ennyien jelentettek meg a Háromszékben gyászjelentőt. Idáig 245 ezer személy szerepel az adatbázisban. Ezt befejezni nem lehet… – Melyek a további tervei? – Szép lenne főállásban végezni ezt a munkát, támogatókat kellene találni... Könyvet kellene írni… segítséget nyújtani családkutatóknak. Az anyakönyveket valahogyan jobban hozzáférhetővé kellene tenni. A társaság honlapján csak a másoltak jegyzéke szerepel. A Háromszék gyászjelentőit is kereshetővé kellene tenni. Újra kellene indítani a Genealógiai Füzeteket, még ha csak internetes változatban, akkor is. (Csíkszentmihályi Sándor Imre által kiadott, szerkesztett, 1903–1914 között Kolozsváron megjelenő családtörténeti folyóirat. A Genealógiai Füzetek társszerkesztője, szerzője s főképp illusztrátora volt Keöpeczi Sebestyén József címerművész, heraldikus – szerk. megj.) Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. február 10.Hiteles 10. századi adatok? – A csíkszentmihályi Sándor család genealógiájaA múlt héten a Kolumbán család 17. században készült genealógiájáról írtunk, most következzen a csíkszentmihályi Sándoroké, 1724-ből. Ez annál is érdekesebb, hogy volt, aki azt tartotta róla, a közvélekedés által hamisnak tartott Csíki székely krónika alapján állították össze, így maga is hamis, mások pedig azt, hogy a krónikát írták a családfa alapján. 1914-ben Sándor Imre kötetben adja ki a csíkszentmihályi Sándor család levéltárát, ebben találunk egy nagyon érdekes dokumentumot, amiről a kötet szerzője így ír: „A XVII. sz. végén, avagy a XVIII. sz. elején ismeretlen feljegyző összeállította a család leszármazását, melyet aztán Bocskor Sámuel csíki assessor 1724. jan. 5-én hitelesített. Ez a leszármazás kétségtelenül egyez a Csíki székely krónikával, tehát csakis annak alapján készülhetett. (…) Minden lehető tévedés elkerülése végett ezt az iratot nemcsak pontos és hű másolatban adom, hanem ezenkívül facsimiléjét is. Dr. Szádeczky Lajos a Csíki székely krónikáról írt munkájában arra az eredményre jut, hogy azt 1796 nyarán Sándor Zsigmond koholta. Állításait ezen egyetlen irat véglegesen megcáfolja, mert látjuk, hogy a krónika már 1724-ben, sőt még előbb is megvolt (...). Nem lehet vita tárgya, hogy a mi készen volt 1724-ben, azt mi szükség sem volt koholni 1796-ban.” Magának a dokumentumnak is eléggé érdekes utótörténete van. 1797 nyarán Aranka György – a Csíki székely krónika eredetije után nyomozván – eljut a Sándor család egyik tagjához, Sándor Ignáchoz, aki azt mondja neki, hogy „az 1533-ban költ, és 1695-beli kézírás” (a Csíki székely krónika – szerk.) Sándor Zsigmondnál van, ezért nem tudja kiadni neki, viszont egy másik dokumentumra, a Sándor család genealógiájára hívja fel a figyelmet, amit Gyulafehérváron őriz Burján (Burián) Mihály kanonok, 1794-ig csíkrákosi plébános. Aranka hiába kéri az iratot a kanonoktól, az megtagadja annak leküldését a kolozsvári tudóshoz. Az irat után később nem érdeklődik senki, teljesen elfeledve hever először Gyulafehérváron, majd Budapesten, ahová a gyulafehérvári anyagot átszállították. Az 1910-es években Sándor Imre fedezi fel újra, az 1930-as években Endes Miklós még látja. Az 1956-os forradalomkor tűzvész pusztít az országos levéltárban, a Sándor családra vonatkozó anyag megég, szinte teljesen megsemmisül. Amikor két éve kerestem a genealógiát, nem találtam meg, így arra gondoltam, a tűzben ez is tönkrement – szerencsére Csutak Bodroghy Attila történész nagyobb szerencsével járt, és megtalálta. Az eredeti dokumentum alapján megállapítható, hogy annak 1724-es datálásához nem fér kétség, ugyanis a hitelesítő Bocskor Sámuel kézírása több, az 1720–1730 közötti időből származó okiraton megmaradt, a kézírás ugyanaz. A családfa egészen Taksony vezér idejéig, a 10. századig megy vissza. A törzsök Sándor Ippolito a Csíki székely krónika Upoletével azonosítható, Zandirhám főrabonbán fiával, nála található az egyetlen mesés elem is, miszerint 136 évig élt. Több követ is van a családban, az egyik a Szent István küldöttje a pápához, a másik Aba Sámuelt képviseli Lengyelországban stb. Vannak benne teljesen reálisnak tűnő részek, amelyek elmondják, az illető leány mennyi pénzt, mit kapott perefernumként (teljesen elképzelhető, hogy a családi levelesládában éppen ilyenfajta dokumentumok maradtak fent, amikből a családfát összeállították). Regényes egy táblázat, az szent, első ránézésre azt mondhatjuk, az 1724-es összeállító nagyon a hasára ütött, kivált, mikor nyolcszáz évvel azelőtti személyekről ír. Van viszont benne egy mondat, ami megváltoztat mindent. A „truncus”, a „törzsök” Sándor Ipolito, Toxus főkapitánynak (Taksonynak) ítélőmestere volt hadakban, mondja a genealógia, aki nem egyebet csinált, mint a „lopókat, tolvajokat ketté meczette”. Ugyanezt mondja az 1533-ban született, 1796-os másolatból fennmaradt Csíki székely krónika is, miszerint a rabonbán feladata, hogy „a közönség végezéseit kihirdesse, azoknak általhágóit megbüntesse, s ezek az ő lakhelyében előtte ketté vágattassanak” (3. vers). Ennek a kettémetszésnek viszont nagyon is történelmi alapja van. Erdélyi László – nem ismerve az 1724-es genealógiát – szépen kimutatja, hogy a Csíki székely krónikát azért nem írhatták 1533-ban, sőt 1746 előtt, mert beszél a kettévágásról. A kora középkori krónikákat már rég elfelejtették, mondja Erdélyi, és újrafelfedezésük később történik: „1746-ban adta ki Schwandtner Thuróczy krónikáját, Horányi pedig 1782-ben kétszer nyomatta ki Kézai krónikáját, melyekben megvan az, hogy a hunn község rectort választott főbíróul és kettévágatta azt a hunnt, ki méltatlanul viselkedett”. Azaz Erdélyi szerint – és igaza van – 1746 előtt nem lehetett a kettévágásról beszélni, mert nem tudhatott arról senki. Nos, az 1724-es genealógia és a Csíki székely krónika mégis szólnak erről – minderre egyetlen lehetséges magyarázat van: az, hogy valamilyen régi, eszerint hiteles irattal rendelkeztek erről. És ha a genealógia egyik, méghozzá legkorábbi, 10. századi adata hiteles, akkor miért ne lehetne valós a többi is? Szerintem semmi okunk a Sándorok családfáját hiteltelennek tekintenünk, mi több, azt akár hasznosítani is lehetne a székelyek történetének kinyomozása közben. A Sándor család leszármazása 10. század Truncus [törzsök] Sándor Ipolito. Vixit annos 136 [élt 136 évet]. Ez Toxus [Taksony] főkapitánynak itélőmestere volt hadakban. Lopókat, tolvajokat ketté meczette. Uxor [felesége] Foelicita Ország de Gibárt. Filii [fiai] Sándor István,* Sándor Péter, Sándor Gáspár,** ez a Dunántúl telepedett meg. Filiae [lányai] Sándor Marina, Sándor Apolonia. Ezek apáczák lettek. ** Sándor Gáspár. Ez pogányból megkereszteltetik keresztények első (fejedelme?) Géza, Toxus főkapitánynak fia idejében. 11. század * Sándor István. Uxor Magyar Victoria. Filii Sándor Mihály. Uxor Catharina, német leány, sine semine deficialt [magtalanul halt el]. Sándor István.*** Sándor Albert Szt. István király követje volt Rómába a pápához. Sándor Sámuel. Filiae Sándor Christina, Sándor Mária. Sándor Magdaléna. Ezek sine semine. [magtalanok] *** Sándor István. Ez Aba negyedik magyar királytól Lengyelországba követül küldetett a királyhoz Erdély részéről. Lengyelországban házasodván meg, a felesége parafernumába adatott húszezer hatszázhatvan lengyel forintok. Uxor Francisca Mechtilda de llvo ex Polonia. Filius unus Sándor László. Sándor László. Uxor Kamuti Anna. Filii Sándor Gergely. (...) 13. század * Sándor István. Ez volt legelső vicekirálybirája Felcsikszéknek. Addig Udvarhelyszékre jártak ki törvényre. Uxor Ugrón Kata, filius unus Sándor István. Sándor István. Uxor Apor Anna. Filii Sándor Péter.** Sándor Mihály. Ez egy Franciscanus barátot ölt volt meg Borsua mellett, lakodalmi solemnitasban, beléje garáználkodván a barát. Kinek is Rómába kellett menni a pápához propter excommunicationem [kiátkozás terhe alatt]. Onnan megjővén esztendeig Görgényben raboskodott maga jóakaratjából, pro poenitentia [bűnbánatért]. (…) 15. század Sándor Péter. Fuit viceiudex regius sedis Siculicalis superioris Csik. [Felcsík alkirálybírája volt] Uxor Nemes Borbála, Nemes Balázs leánya. Filii Sándor István. Ez váltatott meg tatárrabságból 4000 tallérokkal. Sándor Mihály.*** Sándor János * *** Sándor Mihály. Fuit viceiudex regius sedis Siculicalis superioris Csik [Felcsík alkirálybírája volt] . Uxor sz. miklósi Gurzó Anna. Filius Sándor Mihály +. Filia Sándor Borbála, mely is költ Mihács Miklóshoz. Sándor Mihály. Uxor Miko Judit, sine semine. Itt leányágra szakadott a szt. mihályi jószágnak fele. (…) 17. század ** Sándor István. Uxor Imecs Borbála. Filiae Ágnes és Kata. Katát vette ilyefalvi Bialis János. *** Sándor Péter. Uxor Székely Julia kilyéni. Filii Sándor Ferencz, János, Péter, Pál. Székely Hírmondó Erdély.ma 2015. június 23.HelytörténetÁsatás Idősgondozót épít a város a Szép (Şt. O. Iosif) utca 3. szám alatt, a Forduló utca sarkán. Új szó, új név. Eddig idősek otthonának mondták az efféle intézményt, korábban aggmenháznak. A jelek szerint azonban ma már egyik sem tetszik valakiknek. Az építkezés már hónapok óta folyik. Előtte azonban a régi épületben a tavaly ásatást végeztek. A leletek alapján egyértelmű, hogy a Wesselényi Miklós (Híd, Dózsa György, Ferdinánd király) utca és a Forduló (Görbe-Szappany) utca közötti keskeny telken a régi, századokig tartó szokás szerint építkeztek. Az épület széles, fő utcai, homlokzati szárnyában a háztulajdonos és családja lakott. A mögötte álló házban a személyzet, s ugyanitt állt a gazdasági épület, az istálló. Keskeny, hosszú telek A telek keskenysége miatt a főbejárat nem a ház homlokzatán nyílt és nyílik ma is, hanem a szűk mellékutcából. A teleknek az ugyancsak szűk utcával párhuzamos hosszú udvara északi szélén húzódik a mellék- és a gazdasági épület. A hely jobb kihasználásáért a hátsó ki- és bejárat nem a telek végén, a Forduló utcáról, hanem oldalt, szintén a Szép utcára vágták. A szomszédos házak főbejárata a Híd utcáról, hátsó kijáratuk a Forduló utcáról nyílt. Századokig ehhez hasonló elrendezése volt többek között a Belső-Magyar és a Belső-Közép utcai házaknak is. A fő utcáról nyílt a főbejáratuk, míg hátsó kijáratuk a szűkebb mellékutcából, a Szentegyház utcából. A Híd utca jobb oldala korán, az Óvár keleti falával párhuzamosan, korábban kiépült, mint az utca bal oldalán álló házsor. Első ízben egy 1362. évi oklevél latinul említi: „...in platea pontis...” (’a híd utcában’). Majd 1440-ben megjelenik magyarul is:Hydwcha. Címer a lépcsőházban Valószínűleg a Híd (Wesselényi Miklós, Dózsa György, Ferdinánd király) és a Szép utca sarkán álló épület általunk ismert legkorábbi, a XVII. században élt lakójától származik az a lépcsőházban, a lépcsőfordulóban látható 40 cm átmérőjű ovális kőcímer. Névjegye: AR. A többszörösen tagolt reneszánsz pajzsban két, hegyével lefelé álló nyílvesszővel átlőtt ökörfej, a két szarv között csillag van. A zárt koronás sisak dísze kiterjesztett szárnyú galamb, csőrében olajággal. A sisakdísz oldalán az AR névjegy. A teljes címert stilizált gyöngyvirág kehelyből alkotott tojásdad alakú koszorú övezi. A múlt század elején ezt, és egy ezzel majdnem teljesen azonos, de IR névjegyű címert Sándor Imre művészettörténészünk előbb ismeretlen személytől származónak tartotta, kötete végén, a névmutatóban azonban már azt közölte, hogy mindkettő a Rauch, másképp Szőrös-családhoz tartozott. Szabadság (Kolozsvár) 2017. július 18.XIII. Nagyzerindi és Feketegyarmati FalunapokParádés program, kiváló vendéglátás a siker titka Július 14–16. között, péntektől vasárnapig szervezték meg a hagyományos Nagyzerindi és Feketegyarmati Falunapokat. A program pénteken 20 órától a Feketegyarmat központjában megtartott retrobulival indult, DJ Duka közreműködésével. Szombaton ugyancsak Feketegyarmat központjában 9 órakor indították el a bográcsfőző versenyt, 5 csapat részvételével. Ugyanitt 11 órától kisiskolások és ibolyások szórakoztató műsorát szervezték, melynek során a másodikosok Pap Márta vezetésével zumbát táncoltak, a harmadikosok Csáky Apollónia irányításával modern táncot mutattak be, a negyedikesek Szilágyi Ildikó vezetésével népi játékokat adtak elő, míg Kiss Csilla szervezésében a kicsinyek különféle táncokat jártak. Ugyanakkor mókás családi vetélkedőt is szerveztek három család részvételével, továbbá zsákfutást, majd cselgáncsbemutatót tartottak a községbeli Cselgáncsklub gyermekeinek a részvételével. 13 órakor a feketegyarmati református parókia pályáján szervezték meg Fair Play Kupa címmel a kispályás futballbajnokságot hét csapat részvételével, Komlósi Róbert alpolgármester vezetésével. Első helyezést ért el a nagyszalontai Best Boys, második a nagyzerindi Brazilok, harmadik a Zerindi Ifjak nevű csapat lett, elhódítva a helyezésüknek megfelelő oklevelet és kupát. 14 órától, ugyancsak Komlósi Róbert alpolgármester vezetésével, bírálták el a pörkölteket, amelyek közül első a gyulavári Sándor Imre, második a gyarmati Vass-csapat, míg harmadik díjat nyert a Bélzerindi Roncsolók csapata. Ugyanaznap 19.30 órától, de már a nagyzerindi piactéren szerveztek zumbát a nagyszalontaiak csapatával. 21.30 órakor kezdődött a Bagossy Brothers Company együttes élő koncertje, majd a Kozsó-koncerten mulatott a nagyszámú közönség. 23.55 órától tűzijátékot láthattak, majd éjféltől szabadtéri diszkón mulattak DJ Dukával. Színes vasárnap Vasárnap 9 órától a feketegyarmati, 11.30 órától a nagyzerindi református templomban kezdődött ünnepi istentisztelet. Ugyanaznap déltől a nagyzerindi piactéren számos büfé és lacikonyha, illetve helybeli termelők kínálták a terményeiket. 17 órakor a szabadtéri színpadról Pap Alma köszöntötte a gyülekező közönséget, bekonferálva a nagyzerindi citerások háromtagú csapatát. Id. és ifj. Papp Sándor, továbbá Higyed Ferenc citerázás közben népdalokat énekeltek. Utánuk az Ibolya nagyzerindi citerazenekar 9+2 tagja mutatkozott be, a gyulai Kiss Ferenc citeraoktató vezetésével. Amint Pap Almától megtudtuk, a gyermekek megmutatják, mit tanultak az egyhetes citeratáborban. Nos, az idős mester vezetésével, ígéretesen citeráztak, énekeltek vastaps közepette. Ezt követően a gyula-magyarvárosi kórust kérték a színpadra, ahol Kiss Ferenc citerakíséretével, szólóénekével Galga menti népdalokat, szentesi népdalcsokrot, valamint bácskai dalokat énekeltek nagy sikerrel. A néptáncgálát házigazdaként az Ibolya néptánccsoport ifj. Szilágyi András koreográfiájára, Kiss Csilla vezetésével a komoly tánctudást, nagy fegyelmet igénylő széki rendet adta elő a közönség ünneplése közepette. Utánuk a kisiratosi Gyöngyvirág tetszetős palatkai, illetve bolgártelki táncokkal örvendeztette meg a közönséget. Testvérkapcsolat Ezt követően a műsorvezető a színpadra kérte Simándi Sándor polgármestert és vendégeit. A polgármester köszöntőjét követően, bejelentette: a XIII. Nagyzerindi és Feketegyarmati Falunapoknak az egyik fénypontja következik, amikor is a magyarországi Nagyberki Községgel kulturális együttműködésre lép Nagyzerind Község. A színpadra kérte a jelzett település küldöttségét, Heizler Zsolt alpolgármester vezetésével, továbbá Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, parlamenti képviselőt, hogy tisztelje meg jelenlétével a rendkívüli eseményt, továbbá tanúnak Szebellédi Zoltán újkígyósi polgármestert. Heizler Zsolt, a Nagyberki település alpolgármestere köszöntőszavait követően megköszönte Simándi Sándor polgármesternek, az alpolgármesternek, a jegyző asszonynak a meghívást, külön Kiss Csillának, aki nélkül nem lehetnének itt. A meglévő kapcsolatot szeretnék testvérkapcsolati szintre mindenfajta jogi bonyodalmak nélkül továbbfejleszteni, működtetni, egymás épülésére, hasznára. Megköszönte a szíves vendéglátást, majd abban a reményben zárta beszédét, hogy hamarosan Nagyberkiben örvendhetnek a nagyzerindi küldöttség látogatásának. Nagyberki a Kaposvár és Dombóvár háromszögben fekszik, mintegy 50 kilométerre a Balatontól, tehát nincs túl messzire Nagyzerindtől, ezért nagy reményekkel tekintenek az együttműködés elé. Üdvözlőszavait követően Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök, parlamenti képviselő köszönetet mondott a meghívásért, majd kifejtette: nekünk, magyaroknak, akiket lassan száz éve egy országhatár választ el egymástól, nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is törődni, odafigyelni egymásra. Van egy ezeréves közös múltunk, közös kultúránk, közös magyar identitásunk, és minden, ami e világon fontos, az összeköt bennünket. Csakis a kiépített kapcsolatokon keresztül tudunk egymáshoz még közelebb kerülni, megismerni egymást, hiszen nemcsak személyek, hanem önkormányzatok, intézmények között is kapcsolatok épülnek. Mindez nagyon fontos nekünk, a kultúránknak, az identitásunknak a szülőföldünkön való megmaradáshoz. Gratulált a kapcsolatok megteremtőinek, illetve mindazoknak, akik a kapcsolatok működőképessé tételén dolgoznak. További sok sikert kívánt mindkét település vezetőségének, lakosainak. Simándi Sándor házigazda polgármester az Újkígyós Nagyközséggel közel 6 éve meglévő jó kapcsolatokat ecsetelte, abban a reményben, hogy a Nagyberkivel most, a két település lobogóinak a kicserélésével megpecsételendő együttműködés is hasonlóan eredményes lesz, ugyanis velük közösen már be is nyújtottak egy projektet. Szebellédi Zoltán újkígyósi polgármester elégtétellel beszélt a Nagyzerind Községgel 2011 óta meglévő, már közös pályázatot is eredményezett kapcsolatokról. A szomszédban lévő Simonyifalva rokon Újkígyóssal, hiszen onnan elég sokan települtek Simonyifalvára. Tehát sok minden összeköti a két kistérséget, amelyek közötti kapcsolatot szeretnék tovább építeni. A továbbiakban Simándi Sándor házigazda polgármester ismertette az egyezség szimbolikus megkötésének a menetét, vagyis egymás között kicserélik a két zászlót, amit ünnepélyesen, taps közepette meg is tettek. Ugyanakkor a Nagyzerind Község nevét viselő plakettet is adományoztak a vendégeknek. Fergeteges néptáncgála A néptáncgála folytatásában a zimándújfalui Kankalin néptánccsoport Haász Endre és Nagy Rozália koreográfiájára vajdaszentiványi táncot adott elő vastaps közepette. Utánuk a kisperegi Napraforgó kalocsai táncának tapsolt a közönség, Molnár Csaba betanításában. A simonyifalvi Leveles szatmári, illetve eredeti kalotaszegi ruhában előadott táncait, majd az ifj. Szilágyi András koreográfiájára, Kiss Csilla vezetésével fellépett Erdőhegyi Általános Iskola tánccsoportja által előadott dél-alföldi tánc aratott sikert. A Kankalin ezúttal mezőségi tánca, majd az ágyai Kistőzike vásári előadása tetszett a közönségnek. Az eleki néptánccsoport dél-alföldi, a biharmicskei Görböcz széki énekei és felcsíki táncai után a belényesi Rozmaring tánccsoport Fekete-Körös-völgyi táncait és balázstelki népdalait Benedek Judit tanította be. Utánuk a majláthfalvi Százszorszép tánccsoport marosszéki forgatós táncának tapsoltak. Az eleki tánccsoport román néphagyományait felelevenítő táncait Gera Kriszta tanította be, ifj. Szilágyi András koreográfiájára. Utánuk újra a Százszorszép adta elő szatmári táncát, majd az ágyai Tőzike kalocsai tánca következett Erdős Márta vezetésével, Haász Endre és Nagy Rozália koreográfiájára. A nagyszalontai Toldi tánccsoport gyermekei népi játékokkal, a nagycsoport sárréti táncokkal lepte meg a közönséget. Kuriózumnak számított a harminc év után újranyíló aradi Viola, amelynek tagjai élő zenére, Kecskés Ildikó és Hegyi Vilmos betanításával székely táncokat mutattak be. A néptáncgála végét, egyben csattanóját képezte a nagyzerindi Ibolya tánccsoport aprajának-nagyjának a műsora. Ifj. Szilágyi András koreográfiájára a kicsik mezőföldi tánca, a menyecske csoport lendületes dél-alföldi, a haladó csoport nagyszerű szatmári tánca, illetve a nagyok felcsíki mulatsága magával ragadta a közönséget. Utóbbit egy eleki tánctáborban tanulták ifj. Szilágyi András és Gera Kriszta jóvoltából, Halasi Vivien közreműködésével. A közel 80 kisebb-nagyobb táncost megmozgató végjátékot felállva ünnepelte, tapsolta a közönség. Nem véletlenül, mert büszkék lehetnek a községben az utóbbi években kivirágzott néptánckultúrára, ami természetesen nem megy magától. Szükség van egy olyan kiváló koreográfusra, mint ifj. Szilágyi András, egy olyan szívvel-lélekkel dolgozó vezetőre, mint Kiss Csilla és utoljára, de egyáltalán nem utolsósorban egy olyan vezetőségre, mely nem sajnálja az anyagiakat nemzeti kultúránknak az ápolására. A szinte fél óráig eltartott mámoros hangulat közepette előkészítette előadását a simonyifalvi és vadászi gyermekekből álló Loga-Ritmus zenekar, amely több mint félórás koncerttel ajándékozta meg a közönséget. Záródiszkó A továbbiakban, DJ Duka közreműködésével, szabadtéri diszkó zárta a XIII. Nagyzerindi és Feketegyarmati Falunapokat. Ezek sikeréért köszönet jár a támogatóknak, a polgármesteri hivatalnak és a tanácsnak, de mindazoknak a lelkes embereknek is, akik a munkájukkal járultak hozzá a vendéglátáshoz. Sándor Julianna, Komlósi Piroska, Sándor Julianna II., Sándor Zsuzsanna, Sándor Katalin, Molnár Emese Éva, Simándi Rozália és Mátyás Erzsébet azok az asszonyok, akiknek az ízletes csorbaleveséből, a babgulyásából és a pörköltjéből minden fellépő és vendég jóízűen ehetett, és jóleső érzéssel gondolhat a községbeli hagyományosan jó vendéglátásra. Balta János / Nyugati Jelen (Arad) 2017. szeptember 25.Letölthető Word dokumentum (DOCX)Sándor Imre - egy erdélyi vértanú A kommunista rendszer romániai hatalomra kerülése után, a hatalomnak az egyház belügyeibe történo egyre brutálisabb beavatkozásaival szemben, a római katolikus egyháznak - az alsóbbrendu klérus soraiban bizonyos tekintélynek örvendo titkos ordináriusoknak köszönhetoen - sikerült folytatnia ellenállását. A hatóságok az ordináriusokat nem ismerték el a püspöki hatáskör törvényes gyakorlóiként, és a hatalomhoz huséges párhuzamos egyházi vezetést támogattak, ezért az egyház történelmének igen zavaros idoszakába lépett, amelyet számos ellentmondás és rivalizálás jellemzett.[1] Ugyanakkor, az 50-es évek eleje a katolikus klérus ellen irányuló számos megtorlás idoszakát képezte, amelynek során a klérust megakadályozták abban, hogy spirituális és erkölcsi szerepét a társadalomban betöltse. [.] SÁNDOR IMRE a Hargita megyei Csíkverebesen született, 1893. augusztus 23-án. Iskoláit szülofalujában kezdte (1904-1911), majd a csíksomlyói és a csíkszeredai római katolikus gimnáziumban folytatta. Teológiai tanulmányait, 1912-ben, Gyulafehérváron kezdte, 1912-1914 között pedig a Budapesti Pázmány Péter Egyetem Teológiai Fakultásán tanult.[4] Majláth Gusztáv Károly püspök szentelte pappá, 1916. július 3-án.[5] 1916-1918 között Gyergyóremetén (Hargita megye) volt káplán, majd Gyulafehérvárra helyezték, ahol a püspöki irodában tevékenykedett, iratmásolói minoségben. Hittantanár is volt Brassóban, 1920-tól pedig Csíkszeredában, ahol ezzel egyidejuleg a fiúbentlakás aligazgatója volt. 1934-ben székelyudvarhelyi foesperessé nevezték ki. Márton Áron püspök, 1939. június 21-én, kinevezte püspöki helynökké, 1940 végén pedig az észak-erdélyi hívek általános püspöki helynökévé.[6] A Kolozsvári Általános Püspöki Helynökség felszámolásakor, 1945. május 19-én, lemondott általános helynöki tisztségérol, és visszatért Gyulafehérvárra. Június 5-tol Márton Áron nagypréposti feladatkörrel bízta meg, és kinevezte a Katolikus Akció vezetoségébe 1947. március 7-ig pedig püspöki helynökként tevékenykedett.[7] A kommunista rendszer hatalomra jutásának idoszakában tanúsított magatartása és cselekedetei miatt a kanonok magára vonta a politikai rendorség figyelmét. Zaklatása és követése folyamatossá vált, és a 40-es évek végére felerosödött. A gyulafehérvári Szekuritáté által összeállított személyi lapja szerint a prelátust olyan személyként jellemezték, akinek sovén magyar érzelmei az általa látogatott magyar körökben nyilvánulnak meg, és Márton Áron iránymutatásai szerint dolgozik. A Katolikus Akció keretén belül együttmuködik a vezetoség más tagjaival a vallásos propagandaakciók szervezésében és lebonyolításában, amelynek álcája alatt a demokratikus rendszer elleni eroteljes propaganda zajlik. Mindez a Katolikus Akció keretén belül osztogatott imakönyvek, vallásos füzetek és körlevelek által történik, amelyeket a hatáskörébe tartozó római katolikus papok révén terjeszt. Kapcsolatban áll közismerten sovénérzelmu személyekkel és olyanokkal, akik ellenségesen viszonyulnak országunk demokratikus rendszeréhez.[8] Boga Alajos[9] titkos ordinárius letartóztatása után, 1950. május 10-én, a gyulafehérvári egyházmegye vezetését Sándor Imre vette át. Az állam és az egyház viszonyát illetoen, elodeinek rendíthetetlen magatartását követte, s 1950. július 16-án levelet[10]küldött a vallásügyi miniszternek, amelyben - a vatikáni törvények értelmében, amelyeknek aláveti magát - ismételten megerosítette, hogy a Vatikántól történo elválás és az új statútum elfogadása ügyében egymaga nem illetékes rendelkezni.[11] Kérte, hogy a római katolikus egyház szervezeti és muködési statútumának tervezetét küldhesse el, jóváhagyás végett a Vatikánnak.[12] [.] Szabadság (Kolozsvár) 2017. szeptember 25.Háború, megtorlás, GulágKun Miklós budapesti történészprofesszor előadása a Minerva-házban A Minerva Művelődési Egyesület és a szegedi Gál Ferenc Főiskola szervezésében kerül sor szeptember 28-án 17 órakor Kun Miklós Széchenyi díjas történészprofesszor előadására a Minerva Ház (Jókai/Napoca utca 16.) Cs. Gyimesi Éva termében. Kun Miklós, A rejtélyes XX. század című ismeretterjesztő történelmi filmsorozatból is jól ismert Oroszország-kutató, a Károli Gáspár Református Egyetem Kremlinológiai Intézetének vezetője. A nagyrészt ismeretlen levéltári anyagokra támaszkodó – publikálatlan dokumentumokkal, fotókkal és a GULÁGRÓL szóló filmmel illusztrált –, A titkos szovjet történet című előadása három témát jár körül: a Gulág történetének kevésbé ismert részletei; magyar és román kiugrási delegációk Moszkvában; Rákosi Mátyás kapcsolata Molotovval és Sztálinnal. Kun Miklós Széchenyi-díjas történész, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem habilitált professzora, a Szovjetunió és Oroszország történelmének nemzetközileg elismert szakértője és az a kremlinológus, akinek a véleményére a történettudomány művelői, államok döntéshozói és a széles közvélemény egyaránt odafigyelnek. Szeptember 28-án, csütörtökön, a kolozsvári Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében (Jókai/Napoca utca 16. szám, I. emelet) sorra kerülő, A titkos szovjet történet című előadása a kolozsvári Minerva Művelődési Egyesület és a szegedi Gál Ferenc Főiskola összefogásával tavaly ősszel indított Gulág-jelenség programsorozatba illeszkedik, azt egészíti ki olyan, eddig nagyrészt ismeretlen és publikálatlan részletekkel, amelyek nem csupán a Gulág történetét egészítik ki, hanem Magyarországgal, Romániával, Erdéllyel és Kolozsvárral kapcsolatos történelmi ismereteinket is számottevően gazdagítják és árnyalják. A Szabadság által tavaly ősszel a témában kiadott Gulág-jelenség című mellékletből és a lapunk internet-oldalán azóta is folyamatosan gazdagodó, ma már több ezer oldalt kitevő tudományos tanulmánykorpusz révén a jelenségkomplexumból már ez idáig is egész sor olyan részletkérdést sikerült körbejárnunk, amelyek a Gulág történetét korábban nem ismert vagy kevésbé feldolgozott oldalairól vizsgálják. Orosz levéltárakban folytatott saját kutatásaira alapozottan, Kun professzor mostani előadása azonban jelentős mértékben kitágítja az eddig górcső alá vett tematikát, és ezáltal a kérdéskör jóval szélesebb kontextualizálásához járul hozzá. Olyan részletek kerülnek terítékre csütörtökön, amelyek a magyar és a román kiugrási delegációk moszkvai tárgyalásainak hátterére, az Erdéllyel kapcsolatos szovjet döntések valós okaira, a Rákosi Mátyásnak Molotovval és Sztálinnal fenntartott titkos kapcsolatára, a magyarok Gulágra hurcolásának összetett körülményeire, az úgynevezett „uránium Gulág” létrehozására, végeredményben pedig a magyar kisebbség, a magyar Gulág- és GUPVI-foglyok tragédiájára, továbbá a tömeggyilkosságok felelőseinek kilétére világítanak rá. Az előadó mondanivalóját a legújabb moszkvai levéltári kutatásai során meglelt publikálatlan dokumentumokkal, fotókkal és a Gulágról című dokumentumfilmből vetített részletekkel illusztrálja. Választ kaphatunk például olyan kérdésekre is, hogy miképpen látták a szovjet megszállók Erdélyt, városait, népeit, ezek viszonyát egymáshoz, hogy miért kérte a háború után sok erdélyi magyar Erdélynek a Szovjetunióhoz történő csatolását, miket jelentett a kolozsvári szovjet konzul Moszkvába, miért szorgalmaztak a magyar kommunisták Erdély ügyében magyar–román pártközi egyeztetést, hogyan utasította rendre Sztálin Gheorghiu-Dejt a nemzetiségi kérdés kezelése tekintetében, és miért volt elege az erdélyi románságnak Bukarest basáskodásából. Tény, hogy a történészek számára, a Szovjetunió elleni háborúban a magyar haderő szerepe és viselkedése a megszállt területeken mindmáig vitatémát képez. Megkerülhetetlen tehát ebben az összefüggésben is az a kérdés, hogy a háború utáni szovjet megtorlás milyen mértékben volt a magyar fél által elkövetett atrocitások következménye, hogy az miért terjedt ki végül a civil lakosságra is, és hogy miért nem terjedt ki a szovjetek ellen szintén harcoló román nemzetiségű lakosságra. Mindezekre olyan nagytudású történésztől kaphatnak választ, aki a Szovjetunióban született ugyan, és csak tizenhárom éves korában került Magyarországra, ám aki anyanyelvi szinten beszéli az orosz nyelvet, rengeteget kutatott az orosz levéltárakban, s akit egyben eltéphetetlen családi kötelékek fűznek Erdélyhez – Kolozsvárhoz, a Szilágysághoz, Nagyenyedhez. Valamennyi érdeklődőt szeretettel várunk tehát, de a fiatalok figyelmét külön is felhívnám ennek az előadásnak a fontosságára. Mert csak az tud megfelelőképpen eligazodni az életben, az képes biztonságos jövőt építeni a maga és a népe számára, aki ismeri és részleteiben megérti a múltat, annak mindenkor felemelő, de elképesztően lesújtó részleteivel együtt. Külön felhívnám tisztelt olvasóink figyelmét arra, hogy a szóban forgó internetes összeállításunk éppen a napokban gazdagodott több érdekes anyaggal, amelyeket legkönnyebben a honlapunk felső bal oldalán látható „Kárpátalja” címke által érhetnek el. Közöttük megtalálják a Boga Alajos ordinárius letartóztatása után a gyulafehérvári egyházmegye vezetését átvevő, majd szintén letartóztatott és a kommunista börtönökben mártírhalált halt Sándor Imre titkos ordinárius, korábbi észak-erdélyi püspöki helynök tragikus sorsát ismertető tanulmányt és dokumentumokat, a kárpátaljai magyarok és németek tömeges elhurcolásásáról szóló, dokumentumokra és túlélőkkel folytatott interjúkra alapozott történelmi tanulmányt, továbbá id. Berkó Pál hadtápos magyar honvéd 1939 és 1941 között Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben és Ukrajnában készült 194 eredeti fényképfelvételét. Ez alkalommal a tavasszal közölt Boga-tanulmányt a titkos ordinárius kálváriájára és halálára vonatkozó dokumentumokkal is kiegészítettük. Tibori Szabó Zotán / Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-21
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
